Elek Ákos a 69. percig volt a pályán a fehéroroszok elleni szerdai felkészülési mérkőzésen (1-1), így testközelből és bő egy órán keresztül élhette át, hogy nem túl acélos játékkal és szerencsével végeztünk döntetlenre egy nálunk papíron alacsonyabban rangsorolt ellenféllel szemben.

A kazah Kayrat Almaty középpályása így értékelte a pályán történteket.

Ha azt vesszük, hogy márciusban kétszer kikaptunk, most meg iksz, az nem olyan rossz, de a játék képe alapján azért a hazaiaknak több lehetősége volt. Megint sikerült olyan gólt kapnunk, mint a kazahok ellen, öt lábon keresztül elcsordogál a labda, ott meg nem figyelünk az emberre és gól. Nem tudom, hogy hány gólt kell még kapnunk ahhoz, hogy erre odafigyeljünk. Nem játszottunk jól, sokszor próbálkoztunk előrevágott labdákkal, Szalai Ádámot nem támogattuk eléggé a középpályáról, olyan ad hoc jellege volt a meccsnek. Többet kellene gyakorolnunk, az ránk férne, mert ez így kevés lesz szombaton és kevés lesz szeptemberben is.

Sok mindent nem lehet kitalálni szombatig…nyilván otthon játszunk, szeretnénk azért úgy belemenni a szeptemberi mérkőzésekbe, hogy legalább egy győzelem van mögöttünk, mert ebben az évben ez egy nagy nulla eddig.

A végén Elek megkapta a kérdést az M4 Sporttól, hogy “a szövetségi kapitánnyal megtalálja a közös hangot a csapat?”

Most erre mit mondjak?! Eddig úgy néz ki, hogy nem igazán… Reméljük, hogy ez a jövőben változni fog…

A 2018-ban és Georges Leekensszel még nyeretlen magyar válogatott szombaton a vb-résztvevő Ausztráliával játssza le utolsó edzőmeccsét a szeptemberben kezdődő és már tétre menő Nemzetek Ligája-találkozók előtt.

Aminek egyedül örülhettünk: Varga Roland gólja