Egyetlen ábrán a magyar válogatott játéka Svájc és Lettország ellen - sok meglepő adattal

Tanulságos kimutatások az októberi vb-selejtezőkről.
Mokány Lajos 2016. október 13., csütörtök 13:56
Tanulságos kimutatások az októberi vb-selejtezőkről.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 13., csütörtök 13:56

A 11tegen11 nevű, futballelemzéssel foglalkozó portál több érdekes kimutatást is közölt a magyar válogatott két októberi világbajnoki selejtezőjéről. Az oldal elsősorban a játékaktivitást és azt vizsgálta, mely játékosok számítottak csapatuk valódi motorjának Budapesten, illetve Rigában, a passzok számát és az összjátékot is figyelembe véve - mindezt pedig meccsenként egy ábrával szemlélteti.

A portál vastag vonallal jelölte azokat az összjátékokat, ahol kifejezetten aktív volt két játékos között a passzváltás, míg a vékonyabb vonallal azokat a párosokat jelölték, ahol legalább négy átadás történt a felek között (akik között nincs vonal, ott nem igazán beszélhetünk összjátékról). A játékosok neveinél szereplő pont nagysága a labdaérintések számát érzékelteti, minél nagyobb, annál többet volt játékban az adott futballista. A játékosok pozíciója pedig attól függ az ábrán, hogy átlagot tekintve mely pozícióban volt leginkább aktív az érintett az elemzett időszakban (a mérkőzés 70. percéig, a 11tegen11 ugyanis általában ezt az időszakot vizsgálja).

MAGYARORSZÁG-SVÁJC (2-3)

 




Az alábbi ábrából elsősorban az alábbiak derülnek ki:

- Kádár volt a legaktívabb, Langot, Nagyot és Kleinheislert megelőzve.
- A Kádár-Kleinheisler-Stieber trió igyekezett összedolgozni, folyamatos volt az összjáték közöttük.
- Dzsudzsák teljesen kivonta magát az első 70 percben az összjátékból, Kleinheisler próbálta őt párszor játékba hozni, de csapatkapitányunknak szinte senkivel nem alakult ki összjáték.
- A jobb oldalunkon óriási a kontraszt ezen a téren a balhoz képest - minden szempontból.
- A vizsgált periódusban Szalaihoz ritkán jutott el a labda a társaktól, még leginkább Kádár hozta őt játékba.

LETTORSZÁG-MAGYARORSZÁG (0-2)

 




Az idegenbeli selejtező analitikájából leginkább az alábbiakat lehet leszűrni:

- Kádár ismét sokat vállalt, nagyon sokszor volt játékban, Gera követte őt.
- Korhut és Gyurcsó nagyon érezték egymást, ők passzoltak a leginkább egymáshoz, ezek az akciók pedig leginkább Kádártól indultak el.
- A jobb oldalunk Bese beállításával sokkal aktívabb lett, a Le Havre játékosa a Guzmicstól kapott labdákkal főként Dzsudzsákot és Gerát játszotta meg.
- Szalait Korhut, Gera és Gyurcsó hozta főleg játékba, centerünknek viszont Nikoliccsal és Dzsudzsákkal szinte egyáltalán nem volt "kapcsolata".
- A középpályán Nagy és Gera aktívabban működött együtt, mint Svájc ellen, előbbi kedvenc "játszótársa" a pályán utóbbi játékos volt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz