Dárdai: Nem ér semmit az Eb-siker, ha nem jutunk ki a vb-re

Dárdai Pál interjút adott a Forbes Magazin magyar kiadásának. A ma megjelent lapból az Index készített kivonatot.
Mokány Lajos 2016. július 6., szerda 9:40
Dárdai Pál interjút adott a Forbes Magazin magyar kiadásának. A ma megjelent lapból az Index készített kivonatot.
Szerző: Mokány Lajos 2016. július 6., szerda 9:40

A korábbi magyar kapitány több egyéb mellett beszél a magyar Eb-szereplés hatásairól is. Dárdai szerint ha az első pár fordulóban nem lesznek kint a stadionban a szurkolók, nem ért semmit az Eb, lapos lesz minden, mint előtte. Ő a klubvezetők helyében jegy nélkül engedné be az embereket a stadionokba az első fordulókban.

A Hertha edzője szerint a világbajnokságra is ki kell jutni, mert ha nem sikerül, visszakerülünk oda, ahol voltunk.

Dárdai úgy vélekedett az interjúban, hogy a magyar utánpótlásban sem a futógyorsaság, sem a gondolkodás gyorsasága nem megfelelő, nincsenek meg az automatizmusok, ezért az MLSZ-nek szerinte az eredményességi pontpénzekből - több mint egymilliárdot utal majd át az UEFA - a gyerekek mellé topedzőket kellene szerződtetnie. A szakember kiemelte, hogy az új stadionokat fontosnak tartja.

Utódjáról, Bernd Storckról annyit mondott, hogy gyönyörűen épített arra a szervezettségre, amit ő összegyúrt előtte, a kapitány jól elkapta a fizikai felkészítést, nem voltak gondjaik a meccsek hajráiban - Storcknak egyébként SMS-ben gratulált. A mieinket úgy jellemezte, hogy csapatként fel tudtunk nőni, de még van hová fejlődni, hiszen 7 gólt kaptunk az utolsó két meccsen.

Az interjú teljes kivonata itt érhető el.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz