Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint az UEFA és a FIFA alelnöke az európai szövetség “UEFA Direct” magazinjának adott hosszabb interjút. Ebből idézünk az alábbiakban, témakörök szerint.


A kedvenc csapatairól és játékosairól

Most számomra az a legfontosabb, hogy a klubjaink jól szerepeljenek az európai porondon. Anélkül, hogy neveket mondanék, több magyar tehetséget is figyelemmel kísérek a klubokban és a válogatottban is.

A magyar válogatott mérkőzéseiről

Amikor valaki belép a Ferencváros tömött stadionjába, amikor a válogatott játszik, különleges érzés fogja el már a mérkőzés előtt. Mindenkinek el kellene látogatnia egyszer ide a családjával. Ha pedig nyer a csapat – ahogy tette például márciusban a világbajnoki ezüstérmes Horvátország ellen –, ez az érzés napokig, sőt, akár hetekig is megmarad az emberben. A magyar szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek, ilyenkor az egész ország büszke és boldog. (…) Én magam feszültebb vagyok, amikor nem szerez gólt a válogatott. Ugyan ez nem látszik rajtam kívülről, de belül az érzelmek kavarognak ilyenkor. Akárcsak gyerekkoromban, most is ugyanazt az örömöt és szomorúságot élem át. (…) szeretem élvezni a mérkőzéseket, felugrani, ha öröm van, kár lenne nem kifejezni a boldogságot és élvezni a pillanatot a lelátón is. 

A 2020-as, részben hazai rendezésű Eb-ről és az új Puskás Arénáról

Számomra a legfontosabb, hogy kijussunk a 2020-as Eb-re, túlságosan hosszú távlatokban egyelőre nem gondolkodom. Először leszünk társházigazdái egy ilyen nagy futballeseménynek, és nem tudok elképzelni annál izgalmasabb dolgot a magyar emberek számára, mint hogy az új arénában szurkolhassanak a válogatottnak ezen a futballfesztiválon.

(…) Az 1950-es években épült Népstadionban – amit aztán Puskás Ferenc Stadionnak neveztek el – mindig is egy történelmi helyszíne volt a mérkőzéseknek. A 2020-as Európa-bajnokságra újjáépítjük a stadiont ugyanott, 68 ezer férőhellyel, amivel a kontinens egyik legizgalmasabb arénája lehet a miénk. Aki látta, hogy milyen nagyszerű hangulatot teremtettek a magyar szurkolók a 2016-os franciaországi tornán, egyetérthet azzal, hogy egy igazi fieszta lesz Budapesten a jövő nyáron.

A magyar fociról

Fantasztikus, amit például az Aranycsapat elért a múltban, de én inkább az az ember vagyok, aki szeret a jövőbe nézni, mintsem a múltban merengeni. Nekem az a lényeges, hogy a magyar játékosok, klubok és válogatottak sikeresek legyenek, úgy mint például az U17-es nemzeti csapatunk, amely nemrég kiharcolta magának a vb-részvétel jogát is. (…) nagy eredménynek tartjuk, hogy az elmúlt 9 évben megháromszoroztuk az igazolt játékosok számát Magyarországon, ez azt jelenti, hogy akárcsak például az 1950-es években, most is a labdarúgás a legnépszerűbb sportág itthon. 

A labdarúgás jövőjéről és a legfontosabb célokról

Mindenki számára elérhetővé kell tenni a sportágat. Meg kell találnunk az egyensúlyt a kisebb és nagyobb klubok, a profi és az amatőr labdarúgás tekintetében.

Ha csak az igazán nagy klubok profitálnak a fociból, a többi csapat vagy akár egész országok kieshetnek a labdarúgás igazi vérkeringéséből, a labdarúgás családjából.

Jutalmaznunk kell a legsikeresebb csapatokat szakmailag és financiálisan is, de közben nem szabad elfeledkezni például a helyi közösségekről sem. (…) Remélem, a labdarúgás a jövőben is a legnépszerűbb sportág marad, amely tovább inspirálja a jövő generációt is abban, hogy sportoljanak – ez különösen abban a korban fontos kihívás, amikor az e-sport és a számítógépes játékok is virágoznak. A focinak klub- és válogatott szinten is örömöt kell adnia a szurkolóknak, minden szinten, és a kisebb-nagyobb közösségek épülésében is fontos szerepet kell betöltenie. 

A legjobb mérkőzés, amit az MLSZ elnöke látott

A magyar válogatott Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezői. A két győzelem azt jelentette, hogy 44 év után kijutottunk újra az Európa-bajnokságra. Az Eb-n a szomszédos Ausztria ellen kezdtünk, és mindenki azt hitte, hogy nagyon ki fogunk kapni. De győztünk, ami fontos lépés volt a csoportelsőségünk felé, amikor megelőztük a későbbi győztes Portugáliát is.