CR-ék Eleknek "köszönhetik" az Eb-címet: „Ha újra odakerülök, berúgom”

A tavalyi Európa-bajnokságon 3-3-as állásnál Elek Ákos kapufát lőtt a portugálok ellen. Mivel maradt a döntetlen, mindkét csapat továbbjutott a csoportjából, sőt CR-ék végül megnyerték az Eb-t.
Privacsek András 2017. szeptember 3., vasárnap 14:15
A tavalyi Európa-bajnokságon 3-3-as állásnál Elek Ákos kapufát lőtt a portugálok ellen. Mivel maradt a döntetlen, mindkét csapat továbbjutott a csoportjából, sőt CR-ék végül megnyerték az Eb-t.
Szerző: Privacsek András 2017. szeptember 3., vasárnap 14:15

 - Hogy mi lesz vasárnap az Európa-bajnoki címvédővel szemben? - kezdte Elek Ákos a boon.hu-nak. - Nem tudni, az biztos, hogy a közönség ismét mögöttünk áll, telt ház, remek hangulat fogadja majd a csapatokat a pályán. A realitások talaján kell maradni, ez alapján egyértelműen a vendégek az esélyesek. Tele vannak világsztárokkal, ráadásul az utóbbi időben remek formát mutatnak. Azt viszont megígérhetem, hogy hatalmas szívvel, nagy akarattal fogunk futballozni, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Fegyelmezetten, zártan kell játszanunk, hiszen biztos, hogy a portugálok birtokolják majd többet a labdát.

Elek Ákossal felidéztük a tavalyi Európa-bajnokságot, azt a pillanatot, amikor 3-3-as állásnál, ziccerben a kapufát találta el Portugália ellen. Ha abból az akcióból gól születik, akkor a portugálok nem biztos, hogy továbbjutottak volna a csoportból.

- Volt, aki úgy vélekedett, hogy Cristiano Ronaldo megköszönhetné nekem, hogy továbbengedtem őket a csoportból - mondta Elek. - Azért ez nem teljesen igaz, hiszen akkor még sok idő volt hátra, akár újból egyenlíthettek volna, de egyébként is kár ezen elmélkedni. Majd ha vasárnap odakerülök, akkor berúgom. Jó lenne, ha a lyonihoz hasonló teljesítményt tudnánk nyújtani, ebben az esetben ugyanis egy nyílt meccset játszhatnánk velük. Bízom benne, hogy nem a tavaszi forgatókönyv ismétlődik meg, hiszen a lisszaboni vb-selejtezőn egyértelműen az ő akaratuk érvényesült.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz