A francia lap: "Ezért jobb Király, mint Cristiano Ronaldo"

Összehasonlították a magyar és a portugál futballikont.
Dudás Gábor 2016. június 22., szerda 13:54
Összehasonlították a magyar és a portugál futballikont.
Szerző: Dudás Gábor 2016. június 22., szerda 13:54

"Ezért múlja felül Király Cristano Ronaldót" – írta a France Football, és meg is indokolta a lap cikkében, miért jutott el erre a következtetésre. Félig komoly persze az írás, de feltétlenül érdekes!

1. A franciák szerint Királynak ugyan nem a hatodik (mint Ronaldónak), csak az első nagy tornája ez az Eb a válogatottal, mégis jobb teljesítményt nyújt, mint ebből a szempontból rutinosabb kollégája. A lap úgy látja, nehezen elképzelhető, hogy CR is ugyanúgy Eb-résztvevő legyen majd 40 évesen.

2. "Király is megmondta: kapus vagyok, nem szupermodell" – hasonlítja össze az FF a magyar hálóőr és CR külsejét, mondván lehet, hogy a jelenben nagy kedvenc a portugál sokaknál kinézete miatt is, de valószínűbb, hogy 100 év múlva már csak felvonják a szemöldöküket például a hajstílusán – fogalmaz a lap.

3. A lap szerint "Király bárhová igazolt is, mindig nyomott hagyott maga mögött". A Crystal Palace-nál éneket írtak róla és mackójáról, a Herthánál az évszázad kapusának választották meg, ráadásul az említett nadrág egy olyan szimbóluma a kapusnak, amilyen a portugálnak is. A France Football úgy látja, hogy Ronaldo sem Madridban, sem Manchesterben nem hagy majd olyan pozitív emlékeket a szurkolókban emberként és sportolóként, mint Király.

4. "Király igazi úriemberként, az ellenfelet tisztelve viselkedik a pályán, miközben Ronaldo képes volt az izlandiak örömét leszólni. Túl vehemens a csapattársaival szemben, könnyen elveszíti a fejét, ha például nem a csapata számára megfelelően alakul a mérkőzés. Neki kilenc piros lapja van már, Királynak egy sem" – írja a portál.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz