A rajtnál beragadt belga élvonalbeli Beerschotnál a marosvásárhelyi születési Bölöni László neve is felmerült.
Mint ismert, a belga első osztályú Beerschot is szívesen látná a kispadon a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot, akivel kapcsolatban korábban beszámoltunk arról, hogy a Budapest Honvéd sportigazgatói posztjára is van esélye.
A legfrissebb belga sajtóinformációk szerint azonban nemcsak Storck az egyetlen jelölt az egy döntetlennel és hét vereséggel rajtoló klub élére, hanem a marosvásárhelyi születésű Bölöni László is.
Az erdélyi szakember legutóbb a görög Panathinaikosznál tevékenykedett, de Belgium sem ismeretlen számára, hiszen korábban a Royal Antwerp, a Gent és a Standard Liége vezetőedzője is volt.
Olvastad már?
Dárdai: "Mindenkinek szörnyetegnek kell lennie, aki feltétlenül játszani akar" - saját fiát is dicsérte a Hertha edzője
A szurkolók érezték, ahogy a játékosok és Dárdai Pál vezetőedző is: A Greuther Fürth elleni 2-1-es győzelemmel a csapat egy irányba húzott, és úgy tűnik, újra rátért a helyes útra a Hertha BSC a német élvonalban.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Amato végleg az övék
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.