U21: Az AC Milanból és a West Hamből is lesz játékosa Gerának az első Eb-selejtezőn: "Építsenek az egyéni kvalitásaikra is"

U21-es válogatottunk csütörtökön délután a gyirmóti stadionban Izrael korosztályos csapatát fogadja első Eb-selejtezőjén.
Privacsek András 2021. szeptember 2., csütörtök 12:15
U21-es válogatottunk csütörtökön délután a gyirmóti stadionban Izrael korosztályos csapatát fogadja első Eb-selejtezőjén.
Szerző: Privacsek András 2021. szeptember 2., csütörtök 12:15

U21-es válogatottunk vasárnap kezdte meg összetartását Telkiben, kedden este pedig áttette a székhelyét Győrbe, a csütörtöki Eb-selejtező mérkőzés helyszínére.

A mieink keretében volt néhány változás, Németh András sérülés miatt nem tudott hazautazni Belgiumból, helyére Tóth-Gábor Kristófot hívta meg Gera Zoltán szövetségi kapitány. A keret tagja lett a Szolnok kapusa, Kovács Péter is, ő a szintén sérüléssel bajlódó Veszelinov Dániel helyére érkezett az együttesbe. A keddi edzés előtt Mezei Szabolcs egy izomsérülés miatt elhagyta az edzőtábort, helyére nem hívott meg új játékost a szakmai stáb.

– Rövid időnk volt a közös felkészülésre, de a rendelkezésre álló napokat igyekeztünk minél jobban kihasználni, intenzív munkát végeztek a játékosok. Elégedett vagyok a játékosok edzésmunkájával, azt kértem tőlük, hogy a mérkőzésen is bátran futballozzanak, és a taktikai feladatok betartása mellett építsenek egyéni kvalitásaikra is. Az izraelieknek jó képességű játékosaik vannak, egy nagyon erős rivális vár ránk – mondta a szerdai edzést megelőzően Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.

A vendég izraeliek Alon Hazan személyében idén új szövetségi edzőt neveztek ki a csapat élére, ez lesz a válogatott első mérkőzése a tavasszal felálló új szakmai stábbal. Alon Hazan két mérkőzésen az izraeli felnőtt válogatottat is irányította, valamint másodedzőként segítette két szövetségi kapitány munkáját. Korábban volt az U18-as és az U19-es válogatott szövetségi edzője is. Ami az izraeli játékosokat illeti, mindannyian hazájukban futballoznak, legtöbbjük alapembernek számít élvonalbeli klubjában.

A csütörtöki mérkőzésre kizárólag online lehet jegyeket vásárolni a jegy.mlsz.hu oldalon. A belépők 1000 forintba kerülnek, a belépéshez az érvényes jegy mellé védettségi igazolványt is be kell mutatni.

Az izraeliek mellett San Marino, Lettország, Lengyelország és Németország együttese szerepel Eb-selejtező csoportunkban, a mieink jövő kedden San Marinóban lépnek pályára.

A magyar U21-es válogatott kerete Izrael és San Marino ellen:

Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Auerbach Martin (Csákvár), Kovács Péter (Szolnok)

Védők: Varju Benedek (MTK Budapest), Tamás Olivér (Paks), Mocsi Attila (Haladás), Szűcs Kornél (DVTK), Csóka Dániel (AFC Wimbledon), Csontos Dominik (Ferencváros)

Középpályások: Kusnyír Erik (DVSC), Bukta Csaba (Altach), Csonka András (Gyirmót), Hidi M Sándor (Vasas), Kerkez Milos (AC Milan), Zeke Márió (Gyirmót), Komáromi György (Puskás Akadémia), Szendrei Norbert (MOL Fehérvár), Csongvai Áron (Újpest FC), Baráth Péter (DVSC)

Támadók: Kiss Tamás (SC Cambuur), Szánthó Regő (Ferencváros), Tóth Gábor Kristóf (Haladás), Skribek Alen (ZTE)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz