A pandémia miatt két részre bontott magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság szerdán rajtol, a magyarok a németek ellen kezdenek Székesfehérváron. A német válogatott edzője, Stefan Kuntz arról beszélt, hogy nehéz csoportba kerültek, ahol hat nap alatt három meccset kell lejátszaniuk, amire nem könnyű felkészülni. Erős ellenfelek várnak rájuk, de szeretnének továbbjutni – szögezte le.

A magyar U21-es válogatott 1996 után először vesz részt kontinenstornán, így Kuntz számára kissé ismeretlen a Gera-csapat, ezt pedig csak tetézte, hogy több koronavírusos eset miatt is változott a keretünk összetétele, de kétségbe azért nem esett az első ellenfelünk szakmai stábja.

– A Google-ra azért nem lesz szükségem, mivel a szakmai stáb alaposan kielemezte az ellenfelek játékát. Maximálisan be kell tartanunk az előzetesen kitalált taktikát, a saját játékunknak kell teljesen rendben lennie ahhoz, ha nyerni akarunk Készen állunk az Eb-re, az a célunk, hogy május végén vissza térjünk Magyarországra, mert ez azt jelentené, hogy továbbjutottunk a csoportból – idézi a német szövetségi edzőt a suddeutsche.de.

Kuntz elmondta, mivel Magyarországon sok a napi koronavírus-fertőzöttek száma, így a csapat csupán a hotel, az edzőpálya és a stadion között mozoghat, de még a szállodában is nagyon odafigyelnek az egészségügyi óvintézkedések betartására.

– A szálloda 300 négyzetméteres ebédlőjében mindenki külön asztalnál ül, úgyhogy igyekszünk odafigyelni arra, hogy lehetőleg elkerülje a csapatot a koronavírus. El kell fogadni ezt a jelenlegi helyzetet. Egyedülálló lesz ez a torna nézők nélkül, nagy kár érte – zárta Kuntz.

A 8 hiányzó ellenére Gera kezdője már majdnem megvan az Eb-re: “A csapat jól reagált a nehézségekre”