Egyelőre nem tudni hol folytatja Bojan Lazic, aki az elmúlt két szezonban benntartotta az NB III-ban a Sárvárt, előtte pedig a Puskás Akadémia második csapatát irányította.
A 46 éves szakembernek hiába sikerült elérnie a kitűzött célt a sárváriakkal, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt a klub csak a megyei I. osztályban indul, egy szinte teljesen kicserélődött kerettel és új szakmai stábbal.
Lazic több klub érdeklődését is felkeltette. A portugál Joao Janeiro távozását követően a szerb edző neve is felmerült az NB II-es Szegednél, majd pedig a harmadosztályba most feljutott Sopronnnál is. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hol folytatja pályafutását a játékosként az MTK-ban és a Ferencvárosban is megfordult szakember.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.