A Bors beszámolója szerint rendkívüli balhéba torkollott az október 14-én, a Heves megyei III. osztályban megrendezett Detk-Egercsehi (6-3) bajnoki mérkőzés. A találkozó annyira elfajult, hogy a felek egymásnak estek, és játékvezető, Bodó István a 36. percben kiállította a vendégek játékosát, Balázs Dénest.

A 44 éves amatőr futballista a bíró döntését nem tudta elfogadni, majd számon kérte a piros lapot, ami tettlegességig fajult, amely során a spori sem hagyta magát.

A kiállítás után, még a pályán inzultálta egymást a játékvezető és a játékos. Mivel a játékvezető nem akarta elismerni a tettét, ezért rendkívüli fegyelmi tárgyalást tartottunk, ahol mindkét felet meghallgattuk, és mindenre fény derült. Megtudtuk, hogy mindketten hevesen lökdösődtek – mondta a Borsnak a Heves megyei szövetség megyei bizottságának elnöke, Hangonyi Tamás.

A történtek után a fegyelmi bizottság Bodó játékvezetőt fél évre eltiltotta, Balázs pedig nyolc hónapig nem léphet pályára.