Sörrel arcon öntötte a játékvezetőt egy magyar focista - félbeszakadt a meccs

Félbeszakadt a hétvégi bajnoki Károlyházán, mert az egyik lecserélt hazai játékos leöntötte sörrel a játékvezetőt.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 9., szerda 12:20
Félbeszakadt a hétvégi bajnoki Károlyházán, mert az egyik lecserélt hazai játékos leöntötte sörrel a játékvezetőt.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 9., szerda 12:20

Vasárnap délután hazai pályán fogadta a Károlyháza a Máriakálnok csapatát a Győr-Moson Sopron megyei II. osztály 4. fordulójának mérkőzésén. A találkozó 4-0-s vendég vezetésnél félbeszakadt, mert az egyik, már lecserélt hazai játékos leöntötte sörrel a játékvezetőt, majd beugrott a játéktérre.

- Szeretném azzal kezdeni, rendkívül sajnálom, ami történt, s nem szeretném, ha a játékosunk minősíthetetlen viselkedéséért az egyesületünket hibáztatnák - kezdte Fehér Gábor, a Károlyháza elnöke a Kisalföldnek - A viszonylag egyoldalú első félidőben háromgólos hátrányba kerültünk, s a játékvezető szövegelésért, teljesen jogosan, kiállította az egyik játékosunkat. A szünet után tíz emberrel is megpróbáltunk egyenlíteni, akadtak is lehetőségeink, de ezek kimaradtak. Aztán a nyolcvanadik perc környékén egy támadás közben beleütött a labdába az egyik támadónk, majd meglökte az őt szerelni igyekvő védőt. Utóbbi törlesztett, s megrúgta, amiért, ismét teljesen jogosan, mindkét játékost kiállította a játékvezető.

Ezután következett az ominózus "locsolás".

- A kiállításokra reagálva a már lecserélt egyik játékosunk az oldalvonal mellől szidni kezdte a játékvezetőket, amit az asszisztens jelzett a bírónak.

Ő kijött a játéktér szélére, s figyelmeztette a magáról megfeledkezett futballistánkat, hogy ki fogja állítani, amire ő sörrel arcon öntötte.

Sőt, ezután a korláton átugorva be is futott a pályára, de a gyorsan közbeavatkozó polgárőrök megállították.

A futballista ezután sem nyugodott meg. Miután a játékvezetők félbeszakították a mérkőzést, s miközben az öltözőbe indultak, az épület előtt a játékos megvárta őket és az egyik asszisztenst vállal meglökte.

- Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nagyon sajnáljuk, hogy ilyesmi a mi pályánkon megtörténhetett. Március óta vagyok a klub elnöke, szeretném ilyen negatív események nélkül irányítani a klubot - tette hozzá befejezésül Fehér Gábor.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz