Honlapunk úgy tudja, négy forduló után távozott Bojan Lazic, az NB III-as Gárdony vezetőedzője.
A csakfoci.hu információi szerint már nem Bojan Lazic az NB III-as csapat szakvezetője. Lazic az előző szezon hajrájában vette át az együttes irányítását és biztosan tartotta bent a harmadosztály Nyugati csoportjában, az új idényt azonban négy vereséggel kezdte a Gárdony, így a vezetőség a váltás mellett döntött.
Lazic játékosként megfordult többek között az MTK-ban és a Ferencvárosban, edzőként pedig irányította a Puskás Akadémia második csapatát, valamint a Sárvárt.
Olvastad már?
NB II: Négy forduló után máris kirúgták a korábbi sikeredzőt
Már nem Nagy Sándor irányítja a másodosztályú Tiszakécske csapatát.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Távozott a fiatal
A DVTK 20 éves belső védője, Lichy Kristóf a spanyol Siello FC csapatához igazolt.
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.