Itt is találunk ismerős neveket, például Király Botondét, aki már négyszer (!) triplázott ebben a szezonban és fiatal kora ellenére NB I-es múlttal rendelkezik, de Kertész Tamást vagy Pölöskey Pétert sem kell bemutatni a szurkolóknak. Az átigazolási szezonban minden bizonnyal nagy lesz a kereslet irántuk.

Az NB III legjobb góllövőiről ritkán hallani, a szezon végefelé azonban megnéztük, hogy kik a leggólerősebb játékosok a harmadosztályban.

A Keleti csoportban az egyik leghatékonyabb játékos, a mindössze 21 éves Király Botond, aki a legutóbbi fordulóban triplával vette ki a részét az RKSK győzelméből. Az NB I-es múlttal is rendelkező támadó bombaformában van, tavasszal háromszor tudott triplázni, az egész szezon során pedig négyszer. Király 105 percenként talál az ellenfelek kapujába.

Szintén gólérzékeny Csák Zoltán, aki a Közép csoport góllövőlistáját vezeti. A Dabas támadója 19-szer volt eredményes, de ehhez 2000 percre sem volt szüksége, ami azt jelenti, hogy 103 percenként szerez gólt.

A teljes NB III-as bajnokság leghatékonyabb támadója a 24 éves Kertész Tamás, aki csak tavasszal lépett pályára a Debrecen II-ben. A Loki csatára 12-szer talált be 1217 perc alatt, vagyis 101 percenként lő egy gólt.

A listán szereplő rutinos játékosok vélhetően maradnak csapataiknál, de a fiatalabb eredményes játékosok, mint Kertész, Király, vagy Csák iránt egészen biztosan komoly lesz a kereslet, akár magasabb osztályokból is.

Az NB III legjobb góllövői:

1. Roszel Róbert, 33 éves, (Cigánd) 24 gól, 2703 játszott perc, 112 percenként talál be
2. Király Botond, 21 éves, (RKSK) 23 gól, 2422 perc, 105 percenként talál be
3. Pölöskey Péter 27 éves, (Nyíregyháza) 21 gól, 2326 perc, 110 percenként talált be
4. Farkas János, 32 éves, (Kazincbarcika), 20 gól, 2746 perc, 137 percenként talált be
5. Csák Zoltán 25 éves, (Dabas) 19 gól, 1950 perc, 103 percenként szerez gólt (Fotó: dehir.hu)