Ketrecharcos jelenetek a magyar futballmeccsen - eszméletvesztés lett a vége

Gyöngyöshalászon azért szakadt félbe a meccs, mert a piros lap miatt levonuló játékossal ketrecharcosként bánt el az egyik néző.
Mokány Lajos 2016. november 1., kedd 9:36
Gyöngyöshalászon azért szakadt félbe a meccs, mert a piros lap miatt levonuló játékossal ketrecharcosként bánt el az egyik néző.
Szerző: Mokány Lajos 2016. november 1., kedd 9:36

A Gyöngyöshalász-Gyöngyöstarján megyei I. osztályú U19-es mérkőzés 0–2-es állásnál azért szakadt félbe a hétvégén, mert olyan eseménysor történt néhány pillanat alatt, ami inkább brutális akciófilmbe való, mint sem futball pályára.

Történt, hogy az 55. percben kiállított hazai játékos, Oláh Máté miközben vonult le a pályáról, egy támadóval találta szembe magát. A nézőtérről a játéktérre beugrott néző a megyei lap információi szerint a tarjániak egy héttel korábban kiállított, emiatt ezúttal eltiltását töltő játékosa, Baranyi Roland volt. Az egyébként gyöngyöspatai illetőségű futballista nekiesett Oláh Máténak, akit nemcsak megütött, de meg is rúgott. Ennek következtében a sértett eszméletét vesztette, mentőt kellett hívni hozzá, és jelenleg is kórházi ápolásra szorul.

- A nézőt le kellett fogni, és megnyugtatni, majd értesítettük a rendőrséget is - mondta a heol.hu-nak Szabó Gyula, a Gyöngyöshalász SE elnöke. - Az esetnek nem volt előzménye, nyugodt mederben zajlott a mérkőzés, nem tudjuk, mi váltotta ki ezt az egészet a fiatalemberből.

A 15 éves gyöngyöspatai fiú ellen nyomozás indult.

Címkék: #magyar foci
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz