"Igazságtalan volt a futball, hozzáállásbeli gondok vannak" - nagyon elégedetlen a patinás klub edzője

Nem a várakozásoknak megfelelően kezdte az NB III-as bajnokságot a pécsi labdarúgócsapat. Márton Gábor vezetőedző együttese a helyzetek alapján nem áll rosszul, viszont három meccsen mindössze három pontot szerzett.
Csakfoci Admin 2017. augusztus 30., szerda 13:10
Nem a várakozásoknak megfelelően kezdte az NB III-as bajnokságot a pécsi labdarúgócsapat. Márton Gábor vezetőedző együttese a helyzetek alapján nem áll rosszul, viszont három meccsen mindössze három pontot szerzett.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. augusztus 30., szerda 13:10

Nem kapta el jól a rajtot a Márton Gábor vezette Pécsi MFC a harmadosztályban, pedig az együttesnek feljutási céljai vannak, amihez meg kéne nyerni az NB III Közép csoportját. Három bajnokin mégis becsúszott két vereség, annak ellenére, hogy a csapat játékban nem teljesített rosszul, csak a helyzeteket képtelen belőni. A vezetőedző nem titkolja, csalódott az eddigiek miatt, de persze nem adják fel.

"Ma nagyon igazságtalan volt a futball - mondta Márton Gábor a Budapest Honvéd második csapata ellen, hazai pályán elvesztett mérkőzés után a Dunántúli Naplónak. - Egy ilyen meccset elveszíteni! Mert ha még elbukjuk 4-3-ra, akkor az ember azt mondja, hogy… De így, hogy az ellenfelünk gyakorlatilag nem tudott eljutni a kapunkig. Aztán egy ilyen hülyeségből, immár sokadszorra, gólt kapunk, és futunk az eredmény után. Mindent megtett a csapat, de hát nincsenek véletlenek. Folyamatosan van egy–két gyenge teljesítmény, nem a futball szakmai oldaláról nézve, hanem a hozzáállást illetően. Majd változtatunk rajta. Ennyi helyzettel, amennyi ezen a mérkőzésen volt, egy bajnokságot meg lehet nyerni, amitől most sajnos egy picit messze kerültünk. De fel kell állni, aztán menni tovább."

A Pécs jelenleg három ponttal a tizenhat csapatos bajnokság tizedik helyén áll, három forduló után már csak a SZEOL százszázalékos.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz