Mint közleményükben írták, júniusban kezdődik a Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexum építése, amelyben várhatóan szeptembertől a PMFC több mint háromszáz fiatal labdarúgója készülhet majd a bajnoki mérkőzésekre.

A tájékoztatás szerint a létesítmény három ütemben készül el: az elkövetkező időszakban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki. Az ezekhez tartozó modern üzemeltetési eszközök, pályatartozékok is a fiatal generáció professzionális felkészüléséhez járulnak majd hozzá – jegyezték meg.

A beruházó PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila az eseményen mondott beszédében jelezte, hogy a létesítmény regionális központként nem csak a pécsi focisták képzéséért felel majd – olvasható a kommünikében.

 

Őri László, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere az összegzés szerint a többi között hangsúlyozta: a központ lehetőséget ad arra, hogy a pécsiek egészségesebben éljenek, és az ott felkészülő utánpótlásból remélhetőleg 10-20 év múlva többen a válogatottban is megállják majd a helyüket.

A sportközpont „nevében emléket állít egy olyan pécsi legendának, akinek szellemisége még évtizedeken keresztül meghatározó lesz a pécsieknek és a város sportolóiak” – fogalmazott idősebb Dárdai Pált méltatva az alpolgármester.

(MTI)