Balhéztak a pécsi szurkolók az NB III-as rangadón - félbeszakadt a meccs

A vendégdrukkerek közül néhányan nem bírtak magukkal, átmásztak a kerítésen, emiatt a második félidőben rövid ideig állt a játék.
Privacsek András 2016. szeptember 4., vasárnap 7:29
A vendégdrukkerek közül néhányan nem bírtak magukkal, átmásztak a kerítésen, emiatt a második félidőben rövid ideig állt a játék.
Szerző: Privacsek András 2016. szeptember 4., vasárnap 7:29

A találkozó elején nekidurálták magukat a pécsiek a Dunaújváros ellen: aktívabbak voltak, az ő akaratuk érvényesült - írja a bama.hu. Nagy helyzetet azonban sokáig nem tudtak kialakítani, az első igazi gólszerzési lehetőségre a 33. percig kellett várni, amikor is Hadobás Gergő 5 méterről a jobb kapufa mellé helyezett. Az első félidőnek ez volt a legveszélyesebb szituációja, mégsem 0-0-val fejeződött be a játékrész – a hazaiak egy szögletből szerzett fura találattal megszerezték a vezetést.

A második félidő első perceiben a PMFC könnyen egyenlíthetett volna, de sehogy sem sikerült Vaszócsik kapujába találni. Nem sokkal később Tóth révén a házigazdák megduplázták előnyüket – nagyon úgy tűnt, hogy ez nem a pécsiek napja lesz.

Nem is az volt. A vendégdrukkerek is olyannyira nekikeseredtek, hogy mérgükben többen átugrották a kerítést és be akartak menni a pályára. A hazai játékosok levonultak, Kollerék pedig megpróbálták csitítgatni és visszaterelni szurkolóikat. Miután ez sikerült, folytatódott a mérkőzés.

Havasi révén ugyan szépített a PMFC, s ekkor felcsillant a pontszerzés lehetősége, ám nem sokkal később jött a harmadik hazai találat, amivel eldőlt minden, kialakult a 3-1-es dunaújvárosi siker. A piros-feketék  elszenvedték második vereségüket.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz