A Vasas Lengyelországból hozott haza magyar játékost

Egerszegi Tamás visszatért az NB I-be, és a védekező középpályás az angyalföldieket választotta. 2020-ig írt alá.
Mokány Lajos 2018. január 18., csütörtök 19:00
Egerszegi Tamás visszatért az NB I-be, és a védekező középpályás az angyalföldieket választotta. 2020-ig írt alá.
Szerző: Mokány Lajos 2018. január 18., csütörtök 19:00

A Vasas hivatalos honlapja szerint a 26 éves Egerszegi Tamás csütörtökön aláírta a klubhoz két és fél éves szerződését. A 185 centiméter magas, 73 kilogramm súlyú, jobblábas középpályás a lengyel Miedz Legnica csapatától érkezik haza. Az NB I-ben eddig 135 mérkőzésen 8 gólt szerzett.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója az aláírást követően ezt mondta:
- Tamás személyében egy rendkívül jó szellemiségű, kiváló futballistával erősödött csapatunk. Meggyőződésem, hogy játékával, hozzáállásával hasznos tagja lesz együttesünknek. Szükségünk van igazolásokra, hiszen meglehetősen foghíjasok voltunk a tartós sérültjeink és a görög kölcsönjátékosunk távozása miatt. A jövő héten várható két külföldi csatár, akiket meghívtunk próbajátékra. Reméljük eljönnek és elnyerik szakmai stábunk tetszését, hiszen a támadósort kellene leginkább megerősítenünk.

A Vasas honlapjának bemutatása szerint Egerszegi Tamás 1991. augusztus 2-án született Dunakeszin. Labdarúgó pályafutását is szülővárosában kezdte, majd 2002-2010 között az Újpest utánpótlásában nevelkedett. 2010-ben írta alá első profi szerződését a lila-fehérekhez, ahol 2014-ig 35 mérkőzésen szerepelt. Közben 2012-ben kölcsönben szerepelt a Siófoknál (23 mérkőzés), a belga Sint-Truidennél, és 2013-ban a Gyirmót csapatánál (11). 2014-ben leigazolta a DVTK, ahol két idény alatt 44 mérkőzésen 5 gólt szerzett. 2016-17-ben a Mezőkövesd játékosaként 27 meccsen szerepelt és 2 gólt szerzett. 2017 nyarán a lengyel Miedz Legnica csapatához igazolt, ahol 5 találkozón lépett pályára.
Eddigi pályafutása során a DVTK-val 2014-ben Liga kupát nyert és ugyanabban az évben a borsodi gárdával Magyar Kupa döntőjében is játszott. Érdekesség, hogy 2016. április 16-án a Vasas-Diósgyőr (1-3) mérkőzésen duplázott jelenlegi csapata ellen.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz