A Vasas kedvenc ellenfelét fogadja: Háromból három vs. tíz nyeretlen meccs

Sok szempontból is sorsdöntő mérkőzés lehet a hétvégi Vasas-Honvéd összecsapás. Az angyalföldiek az egyik kedvenc ellenfelükkel mérkőznek, akik mostanában még 11-esből sem tudják bevenni a piros-kékek kapuját, ugyanakkor a kispestiek a mezőny legeredményesebb támadó duójával rendelkeznek.
Privacsek András 2018. március 10., szombat 9:34
Sok szempontból is sorsdöntő mérkőzés lehet a hétvégi Vasas-Honvéd összecsapás. Az angyalföldiek az egyik kedvenc ellenfelükkel mérkőznek, akik mostanában még 11-esből sem tudják bevenni a piros-kékek kapuját, ugyanakkor a kispestiek a mezőny legeredményesebb támadó duójával rendelkeznek.
Szerző: Privacsek András 2018. március 10., szombat 9:34

A tavalyi bajnok és bronzérmes összecsapását láthatjuk majd, de idén mindkét csapat a várakozásokon alul szerepel. Supka Attilával még nem nyert bajnokit a Honvéd, míg a Vasas az előző fordulóban kiesőhelyre került a Haladás elleni vereséget követően.

A csakfoci.hu azt vizsgálta meg, hogy a mindkét együttes számára rendkívül fontos mérkőzés előtt, mi szól az egyik, illetve a másik csapat mellett.

5 dolog, ami miatt a Vasas nyerhet:

-  A két csapat utolsó hét mérkőzéséből a Vasas ötöt megnyert és csak egyet veszített el.

- Az utolsó három alkalommal, amikor a Vasas volt a pályaválasztó, az angyalföldiek mindig legyőzték a Honvédot.

-  Michael Oenningnek, a Vasas vezetőedzőjének a Honvéd az egyik kedvenc ellenfele. Az eddigi öt kispestiek ellen vívott meccséből három alkalommal győztesen került ki és csak egyszer vesztesen.

- A Haladás ellen eltiltott Barczi Dávid és Felix Burmeister is visszatérhet, így a támadósor és a védelem is stabilabbá válhat.

- A Honvéd mostanában 11-esből sem rúg gólt a Vasasnak. Tavasszal Nagy Gergely fogta meg Lanzafame büntetőjét, ősszel pedig Kamenár.

5 dolog, ami miatt a Honvéd nyerhet:

-  A Vasas 10 bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, pont a Honvédot győzte le legutóbb.

-  Davide Lanzafame és Eppel Márton személyében a Honvéd rendelkezik a legveszélyesebb támadópárossal. A duó összesen 20 gólnál jár az idei bajnoki szezonban.

-  A Vasas leggólerősebb játékosa, Gaál Bálint öt góllal, de sérülés miatt nem léphet pályára.

-  A Vasas kapta eddig a legtöbb gólt az idényben (42-őt).

-  A Honvéd már 14 pontot szerzett idegenben, ennél többet csak a Debrecen, a Videoton és a Ferencváros.

 

Címkék: #NB I #Honvéd #Vasas
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz