default

Vasas: Ezt a két időpontot célozták meg az új stadion átadójára

Markovits László klubelnök elárulta, hogy májusban vagy a következő idény elejére tervezik az avatást.
Nyikes Zoltán 2019. január 15., kedd 11:00
default
Markovits László klubelnök elárulta, hogy májusban vagy a következő idény elejére tervezik az avatást.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. január 15., kedd 11:00

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a végső fázisához ért az új Illovszky Rudolf Stadion építése, így már biztosan kijelenthető, hogy májusban átadják a Vasas új létesítményét. Markovits László klubelnök a vasassc.hu-nak adott évnyitó nagyinterjújában beszélt arról is, mely két időpontot célozták meg az avatóra.

A legkorábbi alkalom a május 19-i, Zalaegerszeg elleni utolsó NB II-es forduló lehet. Ennek igazán erős szimbolikája lenne, hiszen legutóbb 1977-ben a ZTE elleni mérkőzésen nyertünk első osztályú bajnoki címet a Fáy utcában. Az lenne az igazi, ha most a feljutást ünnepelhetnénk ezzel a meccsel. A másik opció, hogy a 2019/2020-as szezon első hivatalos hazai találkozójához kötjük a stadionavatót. A döntést legkésőbb február végéig meghozzuk, egyetértésben a Vasas FC-vel és a Vasas Kubala Akadémiával.

Markovits hozzátette, a stadionavató nem csak a felnőtt csapat egy mérkőzéséről fog szólni, hanem olyan, akár többnapos programsorozatban gondolkodnak, amelynek aktív részesei lesznek a szurkolók, az utánpótlás és a régi legendák is.

Olvastad már?
Vasas: Saját kérésére távozik a támadó
A Vasas a játékos kérésére felbontotta Ádám Martin szerződését, így a támadó szabadon igazolható labdarúgóvá vált. Úgy tudjuk, hamarosan aláírhat új klubjához.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz