Németországban egy NB I-es bajnoki a fő téma – magyar MU a magyar Leicester ellen

A németek szerint egész Európa felfigyelt a magyar csapat szereplésére.
Budai László 2016. november 19., szombat 11:51
A németek szerint egész Európa felfigyelt a magyar csapat szereplésére.
Szerző: Budai László 2016. november 19., szombat 11:51

A német sajtó is egy magyar bajnoki mérkőzéssel, a Vasas-FTC rangadóval foglalkozik. Az abendblatt.de hosszú cikkben ír az összecsapásról és a két főszereplőről, Michael Oenningről, valamint Thomas Dolról, akik ismét egymásnak feszülhetnek a magyar bajnokságban.

Az abendblatt.de újságírója először Angyalföldre látogatott el, és rögtön érdekes szituációba keveredett. Elcsípte ugyanis azt a párbeszédet, amikor Michael Oenning arról érdeklődik Ferenczi Istvántól, milyen messze van a Bozsik-stadion: gyalog vagy kocsival érdemes átmenniük?

- A lehetőségek korlátozottak voltak, de látni akartam a saját szememmel mindent – eleveníti fel érkezése emlékeit Oenning, aki december 30-án volt először Budapesten, 31-én visszarepült Hamburgba, január 2-án pedig már edzést tartott a Vasasnak. – A város gyönyörű, és nagyon tetszik a klub látásmódja, hogy a fiatal tehetségekre koncentrál. Ami itt az elmúlt hónapokban történt, azt nem lehet leírni szavakkal. Még mindig őrület, ha a mostani bajnokságra gondolok.

 

Ez nem is csoda, a Vasas nyolc játékost igazolt a nyáron – mindezt egyetlen euró befektetése nélkül. Tizenöt forduló után pedig vezeti a bajnokságot a Videoton és a Fradi előtt. A cikk szerint egész Európa felfigyelt az angyalföldiek szereplésére.

Oenning korábban dolgozott a Német Labdarúgó Szövetségnél, de járt a Mönchenglabdachnál és a Wolfsburgnál is. És Thomas Dollhoz hasonlóan ő is volt a Hamburg vezetőedzője.

Az idei első felvonást Oenning nyerte

Igazi futballmeseként említik a Vasas szereplését. A német honlap érdekes párhuzamot is állít az angyalföldiek és a ferencvárosiak szereplése között: ha a Vasas a magyar Leicester, akkor a Fradi a magyar Manchester United.

- Most már Bajnokok Ligája-szintű futballt akarok látni – ezt már Thomas Doll, a zöld-fehérek trénere mondja. - Elég volt a harmadik helyből! Hiába gyönyörű város Budapest, ha rosszak az eredmények a világ legszebb helyét sem tudom élvezni.

Oenningben és Dollban nemcsak az a közös, hogy belevágtak a magyar kalandba, hanem az is, hogy nem foglalkoznak a távozással, itt akarnak eredményeket elérni.

- Miért kellene elmennem? Nemrég hosszabbítottam, nincs távozási záradék a szerződésemben, remekül érzem itt magamat – mondja Doll.

Oenning pedig látatlanban is „rákontrázik”: - Egy percre sem bántam meg, hogy idejöttem.

A Vasas-Fradi rangadóról a csakfoci.hu élő, szöveges közvetítésben számol majd be.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz