Két gólt lőtt az új igazolás: kiütéses sikert aratott a Vasas

Folytatta a felkészülési mérkőzések sorát a Vasas, amely ezúttal kiütéses, 8-0-s győzelmet aratott a Vecsés ellen. Az új igazolás, Barczi Dávid duplázni tudott.
Csakfoci Admin 2018. január 20., szombat 12:00
Folytatta a felkészülési mérkőzések sorát a Vasas, amely ezúttal kiütéses, 8-0-s győzelmet aratott a Vecsés ellen. Az új igazolás, Barczi Dávid duplázni tudott.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. január 20., szombat 12:00

Az NB I-ben 9. helyen álló Vasas az NB III-ban szereplő Vecsést fogadta a Fáy utcában szombaton délelőtt. Az angyalföldiek hivatalos oldalának beszámolója szerint már az első percben voltak lehetőségeik a hazaiaknak, az új igazolások közül Egerszegi veszélyes fejessel riogatta az ellenfél kapuját. Az első gót a 20. percben a Videotontól érkező Barczi Dávid szerezte, aki 15 méterről a kapuba csavart. A találkozón a csatárlegenda, Ferenczi István ezúttal belső védőként játszott. A félidő előtt nem sokkal a 38. percben Vaskó Tamás növelte az előnyt (2-0).

A fordulás után beindult a gólgyártás, hiszen az 50. percben Ádám volt eredményes egy közeli találattal, majd hat perccel később Hangya Szilveszter 12 méteres kapáslövéssel zörgette meg az ellenfél hálóját. A 60. percben egy szép támadás végén Vogyicska Bálint volt eredményes. A 69. percben ismét Barczi talált be. Négy perccel később Ádám szétbombázta az ellenfél kapuját, majd a találkozó legvégén 89. percben James talált be Király kipattanó lövése után.

Felkészülési mérkőzés

Vasas-Vecsés 8-0 (Barczi 20. és 69., Vaskó 38., Ádám 50. és 73., Hangya 56., Vogyicska 60., James 89.)

Vasas: Kamenár - Burmeister, Vaskó, Benes - Vogyicska, Vida, Egerszegi, Hangya - Ádám, Remili, Barczi

Csereként beálltak: Nagy Gergely, Ferenczi István, Király Botond

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz