Fotó: vasasfc.hu

A Vasasnak ismét sikerült megszereznie a Fradi nagy tehetségét - hivatalos

A Fradi fiatalja, Iyinbor Patrick a tavalyi szezon után ismét Angyalföldön tölthet egy évet, ezúttal már az első osztályban.
Budai László 2022. július 4., hétfő 17:36
Fotó: vasasfc.hu
A Fradi fiatalja, Iyinbor Patrick a tavalyi szezon után ismét Angyalföldön tölthet egy évet, ezúttal már az első osztályban.
Szerző: Budai László 2022. július 4., hétfő 17:36

Iyinbor Patrick 2021 nyarán a Ferencváros NB III-as együttesétől került egy évre kölcsönbe a Vasas FC-hez. A 20 éves védő szinte azonnal a csapat alapemberévé vált: a 38 fordulóból 30 alkalommal kezdőként lépett pályára Angyalföldön, egy gólt szerzett. A tehetséges futballista idén márciusban bemutatkozhatott az U21-es válogatottban is, ahol a San Marino elleni Eb-selejtezőn – kezdőként – góllal vette ki részét a sikerből.

A játékos az egyéves kölcsönszerződése lejártával visszatért klubjához, s bár a Ferencváros együttesével kezdte meg a nyári felkészülést, a Vasas határozott szándéka továbbra is az volt, hogy az előttünk álló idényben újra a keret tagja lehessen.

A tárgyalások sikeresen zárultak, így Iyinbor a 2022-23-as bajnoki évadban a Vasas FC színeiben fog pályára lépni - számolt be róla az angyalföldi klub hivatalos honlapján.

Az előző szezonban nyújtott teljesítményével Patrick egyértelműen bizonyította, hogy helye van csapatunkban és szurkolóink egyik kedvencévé vált, ezért mindent elkövettünk, hogy ismét sorainkban tudhassuk őt. Bízom benne, hogy a fiatalszabálynak megfelelő korú belső védőként az előttünk álló szezonban is védelmünk egyik erőssége lesz

- nyilatkozta a vasasfc.hu-nak Nagy Miklós sportigazgató.

- Kifejezetten örülök neki, hogy továbbra is számítanak rám a Vasasnál és van lehetőségem visszatérni Angyalföldre. Boldogan jövök ide, hiszen a tavalyi szezon nagyon jól sikerült, bajnokcsapat tagja lettem. Szívemhez nőtt a klub, a csapat és a szurkolók, s bízom benne, hogy minél sikeresebbek tudunk lenni a következő szezonban is - értékelte újbóli klubváltását Iyinbor.

Olvastad már?
Fradi: Rebrov mellett egy ukrán csapat is hívja a BL-keretből kimaradt válogatott játékost - sajtóhír
Az ukránok azt írják, hogy Zubkovot a Sahtar és az Al Ain is kiszemelte. A csakfoci.hu úgy értesült, hogy van alapja a sajtóhírnek.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz