Kedden 20 órától a Debrecent fogadja a Vasas a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között. A  ZTE elleni bajnokin gólt szerző Talabér Attila nyilatkozott a vasasfc.hu-nak.

– Remélem, tudjuk folytatni a megkezdett sorozatunkat, még akkor is, ha a Debrecen egy magasabb minőséget képvisel hazai szinten. Egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, úgy kell pályára lépnünk, hogy képesek legyünk akár meglepetést is okozni. Nekik utazniuk kell majd, aminek lehet befolyása, ahogy az is, hogy pályaválasztók vagyunk, de önmagában ezekre a körülményekre alapozni nem lenne kifejezetten bölcs dolog. Készülünk a mérkőzésre, és reméljük, hogy sok szurkoló kilátogat majd a találkozóra – mondta a védő.