Bár a Kozármislennyel búcsúzott a másodosztálytól, a bennmaradó Csákvárnál továbbra is az NB II-ben lesz vezetőedző Szanyó Károly, akivel 1+1 évre szerződtek a Fejér megyei csapatnál.
Június 4-én este, a Zalaegerszeg elleni 0-0 alkalmával eldőlt, hogy Szanyó Károly csapata, a Kozármisleny nem tud megkapaszkodni az NB II-ben, és 18. helyezettként búcsúzik a másodosztálytól. Ezt követően a vezetőedző sem maradt a baranyai klubnál, mindeddig csapat nélkül volt.
A csákváriak azonban hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy 1+1 éves szerződést kötnek a 43 esztendős szakemberrel, akivel meg is kezdték a felkészülést a 2017/2018-as szezonra. A csapatot eddig irányító Toldi Gáborral folynak a tárgyalások a közös folytatásról, a stáb további tagjai pedig a jövőben a klub utánpótlásában kapnak feladatokat.
Átigazolások
FTC
Keane távozik?
Egybehangzó sajtóhírek szerint távozik a ferencvárosi kispadról az ezüstérmes csapat vezetőedzője, Robbie Keane.
Videoton
Új pályázat
A fehérvári közgyűlés új pályázatot írt ki a Videoton eladására, miután az első kör sikertelen volt.
Loki
500 ezer eurós ajánlat
A FutZakulisie értesülései szerint a DVSC több mint félmillió eurót kínált a Kosice 20 éves szlovák csatáráért, Milan Rehusért, aki a mostani idényben 22 mérkőzésen 5 gólt és 3 asszisztot jegyzett.