A csakfoci.hu információi szerint Tóth Bálint veszi át a Budafok irányítását.
A csakfoci.hu információi szerint eldőlt, hogy Tóth Bálint veszi át a másodosztályú Budafok irányítását. Amint arról tegnap beszámoltunk, a klub megvált Prukner Lászlótól, az ő helyére kerül a korábban a Tatabányánál és a Lombard Pápánál is dolgozott tréner.
FRISSÍTÉS: Az NB II-es gárda később hivatalosan is bejelentette Prukner távozását és Tóth Bálint kinevezését.
Az NB II-ben újonc Budafok a 16. helyen áll a húszcsapatos másodosztályban.
Tóth Bálint emlékezetes nyilatkozatairól is ismert. Mindig ügyelt arra, hogy a mérkőzéseket követő megszólalásai ne legyenek átlagosak. Erről egy hosszabb összeállítás is készült.
Neked ajánljuk
Átigazolások

Ország- után klubváltás
Artúr Musák
Artúr Musák, aki nemrég jelezte, hogy a magyar válogatott helyett inkább Szlovákiát választaná, most klubszinten is váltott.

PMFC
Rutinos támadó érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB III-ban szereplő PMFC, hogy szerződtette a Kozármislenytől távozó Horváth Pétert és kölcsönvette a 21 éves hátvédet, Gregor Zalánt az Ajkától.

Légiósok
Zsóri jövője
Zsóri Dániel magatartásbeli okok miatt nem kap lehetőséget az első csapatnál az UTA Aradnál.