„Nem volt meg a türelem a fiatalok felé” – Bobál nem felejti el a honvédos éveket

A Zalaegerszegre igazoló támadó megnevezte azt az öt csapatot, amely harcolni fog a feljutásért a másodosztályban.
Nyikes Zoltán 2019. január 11., péntek 9:59
A Zalaegerszegre igazoló támadó megnevezte azt az öt csapatot, amely harcolni fog a feljutásért a másodosztályban.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. január 11., péntek 9:59

Az utolsó őszi NB II-es forduló előtt jelentette be az akkor még az Aqvital FC Csákvárban játszó Bobál Gergely – éppen a ZTE elleni meccs előtt –, hogy januártól a Zalegerszegi TE FC-nél folytatja a pályafutását. A támadó számára nem ismeretlen a zalai csapat, hiszen a 2016/17-es szezont is ott töltte a Budapest Honvéd kölcsönjátékosaként.

A Wolfsburg második csapatát is megjárt labdarúgó a Digi Sport "Reggeli Start" című műsorában elmondta, hosszú ideig gondolkodott a váltás, végül december közepén döntött úgy, hogy elfogadja a ZTE ajánlatát.

- Úgy gondoltam, ez jó lehetőség, a feljutás szempontjából jó pozícióban van a csapat, én pedig próbálok nekik segíteni ebben a félévben – kezdte Bobál és hozzátette, voltak olyan csapattársai, akik örültek, de voltak, akik szerint nem hozott jó döntést. – Sokat segítettem a csákváriaknak, ők pedig nekem még többet, hiszen amikor a Honvédnál nem számítottak rám, ők nyújtottak egy kiutat, én pedig próbáltam ezt meghálálni. Majd az idő eldönti, hogy be tudom-e verekedni magam a ZTE-nél a csapatba, senkinek sincs fix helye, én is próbálok úgy hozzáállni az edzéseken és edzőmérkőzéseken, hogy stabil kezdő legyek.

Az ősszel nyolc gólig jutó csatár megjegyezte, másfél éve jött el Zalaegerszegről, azóta kicserélődött a játékoskeret és az edzői stáb, de az itt dolgozó emberek maradtak, velük pedig jelenleg is nagyon jó viszonyt ápol.

Nagyon szerettem itt lenni, hiszen végigjátszottam az egész szezont és nem is ment rosszul. Remélem a szurkolók segíteni fognak minket a célok elérésében, az lesz a legfontosabb, hogy mennyi támogatást fogunk kapni – folytatta Bobál, aki szerint a Gyirmót, a ZTE, a Kaposvár, a Békéscsaba és a Vasas is esélyes a feljutásra.

A huszonhárom éves csatár arra a kérdésre is válaszolt, mi volt az oka annak, hogy korábban nem sikerült bejátszania magát a nevelőegyesülete, a Budapest Honvéd kezdőcsapatába.

Sok minden közrejátszott ebben, sok edzőm is volt. Fiatal voltam, nem engem preferáltak, harmadik, negyedik számú csatár voltam és mire felküzdöttem magam a második helyre, valamikor nem ment a játék, vagy nem volt meg a türelem a fiatal játékosok felé, és ezt nem csak magamra, hanem a társaimra is értem. Volt benne egy kis üzletpolitika is, de ebbe nem szeretnék belemenni, mert nem értek hozzá és nem is látom a teljes képet.

Nagyon szerettem volna játszani a Honvédban, majd meglátjuk, hogy a jövőben lesz-e még rá lehetőség. Nyolc évet töltöttem ott kisebb-nagyobb megszakításokkal, nagyon sokat adtak nekem, ezt nem lehet elfelejteni – mondta Bobál, aki zárásként megjegyezte, hosszútávon szeretnék végre lehorgonyozni a ZTE-nél, mert az utóbbi években sokat vándorolt csapatról csapatra.

 

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz