Miért kellett távoznia a Puskás Akadémia kispadjáról?

– A vezetők számára nem volt elég az eddigi eredményünk, mintha picit megijedtek volna, hogy ez kevés lesz a feljutáshoz – kezdte Szíjjártó a csakfoci.hu-nak. – Az 5. helyen állunk, de jelenleg négy csapatnak is 26 pontja van.

Mennyire érte váratlanul a menesztése?

– Váratlanul ért, hiszen az utóbbi hetekben már jól szerepelt a csapat, az utolsó három meccsen nem kaptunk gólt, hét pontot szereztünk, de kilencet kellett volna ezek szerint. A Dorog ellen is jól játszottunk, sajnos a helyzeteink kimaradtak.

Az ősz folyamán többször elégedetlenkedett a csapat játékát látva, sőt, volt olyan mérkőzés, amely után nagyon kiborult.

– A ZTE elleni hazai meccs után borultam ki, miután 2-0-ról nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Volt azonban több olyan meccsünk, amelyen vezettünk, de mégis fontos pontokat hullajtottunk. Ezt egyértelműen a koncentráció hiánya miatt történhetett meg. Visszatérve a Zalaegerszeg elleni mérkőzésre, ott főleg Zsidai Lacit kritizáltam, aki sokat hibázott, indiszponált volt, amit az instat adatok is alátámasztottak.

A csapat rutinos, NB I-et is megjárt játékosai mennyire éhesek a sikerre?

– Nem látok a fejükbe sajnos, de tény, hogy többször éreztem hozzáállásbeli problémát. A rutinos játékosoknak kellene a csapatot a hátukon vinniük, de ez nem mindig valósult meg sajnos.

Az ellenlábasok szerint az NB II-ben a Puskás Akadémiának van a legerősebb kerete. Ezzel egyetért?

– Ez így egyértelműen nem jelenthető ki, de az tény, hogy jó játékosaink vannak. Sajnos azonban nagyon sokszor nem tudtunk a legerősebb összeállításban pályára lépni sérülések miatt, illetve azért, mert két fiatalt kötelezően szerepeltetni kell. Nálunk a fiatalok a védelemben játszottak és korukból adódóan voltak hullámvölgyek a játékukban.

Feljut a Puskás Akadémia az NB I-be?

– Azon dolgoznak, hogy ez sikerüljön. Bajnokságot nagyon nehéz nyerni az NB II-ben is, nem merem kijelenteni, hogy ez mindenképp összejön. Azok a csapatok előnyben vannak, amelyek évek óta állandó kerettel dolgozhatnak és nincsenek nagy változások félévente. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy a Puskás ott van az NB II két legjobb csapata közt.

Ön mihez kezd most?

– Nem tudom még, nagyon friss a szakítás. Szeretném magam tovább képezni, eljárni edzésekre. Marco Rossival jó a viszonyom, remélem, megengedi, hogy egy kicsit betekintést nyerjek a szakmai munkájába.

Privacsek András