NB II: Kiesett a legkevesebb gólt kapott csapat, a ZTE kiütéssel maradt benn - eredmények, tabella

A Zalaegerszeg jövőre is a másodosztályban indulhat, a Szolnok és a Szeged 2011 azonban nem.
Budai László 2018. június 3., vasárnap 18:58
A Zalaegerszeg jövőre is a másodosztályban indulhat, a Szolnok és a Szeged 2011 azonban nem.
Szerző: Budai László 2018. június 3., vasárnap 18:58

NB II: Ezek a csapatok estek ki

A már korábban búcsúzott Sopron mellett kiesett a forduló előtt 13 meccses veretlenségi sorozatot épített Szeged 2011, amely az utolsó fordulóban 3-1-re kapott ki a Csákvártól. A vendégek kapusuk kiállítása miatt egy órát emberhátrányban játszottak. A Szeged 2011 úgy esett ki, hogy a teljes mezőnyben (holtversenyben a Kisvárdával és a Szparival) a legkevesebb gólt kapta.

A Szolnok szintén az NB III-ba zuhant, annak ellenére is, hogy Csirmaz góljával a 91. percben megverte a Nyíregyházát.

A ZTE 4-0-ra kiütötte a Mosonmagyaróvárt, így bennmaradt az NB II-ben.

NB II: A dobogó

Itt már nem lehetett változás. A bajnok az MTK lett, amely 1-0-ra kikapott ma a Siófoktól.

Az ezüstérmes a Kisvárda együttese, amely a feljutást egy 5-0-s K.O.-val ünnepelte meg, amit a Sopron bánt. A bronzérmes Békéscsaba Soroksáron szaladt bele egy 3-0-s vereségbe.

A gólkirályi cím Lencse Lászlót (MTK) és Birtalan Botondot (Békéscsaba) illeti meg - mindketten 22-szer voltak eredményesek.

 

Az NB II végeredménye


Forrás: www.eredmenyek.com

NB II, 38. (utolsó) forduló

Békéscsaba–Soroksár 0-3 (Pál A. 27., Csernik 50., Derekas 80.)
Siófok–MTK 1-0 (Vólent 23.)
Budafok–Budaörs 2-4 (Pölöskei 55., 64., ill. Czvitkovics 13. – 11-esből, Pethő 33., Csobánki 47., Sajbán)
Cegléd–Kazincbarcika 2-1 (Farkas 51., Virág 66., ill. Kovács O. 57.)
Csákvár–Szeged 2011 3-1 (Bobál G. 51., 60., 78., ill. Szabó P. 34.) – Kiállítva: Aleksic 39. (Szeged)
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 1-3 (Magasföldi 44., ill. Sandal 58., Nagy P. 75., Présinger 79.)
Kisvárda–Sopron 5-0 (Ilic 40., Heffler. N. 43., Lukács 59., Kovácsréti 75.)
Szolnok–Nyíregyháza Spartacus 1-0 (Csirmaz 91.)
Vác–Dorog 1-0 (Balajti 13. – 11-esből)
ZTE–Mosonmagyaróvár 4-0 (Polényi 3., Vernes 69., Szökrönyös 77., Babati 80. - 11-esből)

Címkék: #NB II #ZTE
Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz