NB II: Hiába az első perces gól, pont nélkül maradt a feljutásra pályázó Haladás a Szpari ellen

Nagyszerűen indult, közel sem olyan jól folytatódott a bajnoki a Haladás számára, a Nyíregyháza ugyanis még az első félidőben fordított és végül győzelemmel távozott Szombathelyről.
Nyikes Zoltán 2022. február 7., hétfő 21:57
Nagyszerűen indult, közel sem olyan jól folytatódott a bajnoki a Haladás számára, a Nyíregyháza ugyanis még az első félidőben fordított és végül győzelemmel távozott Szombathelyről.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. február 7., hétfő 21:57

A 22. forduló zárómeccsén a feljutási reményeket dédelgető Haladás fogadta a 10. helyen álló Nyíregyházát.

Erősen kezdett a szombathelyi csapat, hiszen Kiss Bence fejesével már 43 másodperc elteltével megszerezte a vezetést. A Nyíregyháza is az első helyzetéből talált be, erre pedig a 18. percben került sor, amikor is Sigér Ákos 16 méterről a lécet találta el, de a kipattanóra érkezett Hamed és az üres kapuba lőtt, 1-1.

Sőt, nyolc perccel később már Feczkó Tamás csapatánál volt az előny, ezúttal Hamed lövése vágódott le Sigér elé, aki közelről nem hibázott.

A fordulás után a csereként pályára lépő Tóth-Gábor Kristóf köszönt be gyorsan két lövéssel, majd a 68. percben Gengeliczki buktatta a 16-oson belül Lencsét, ezért járt a hazaiaknak a büntető. A hatalmas egyenlítési lehetőség azonban kimaradt, Tóth Milán a bal alsó mellé lőtte a labdát.

Ezt követően ugyan mezőnyfölényben játszott a vasi csapat, de újabb jelentősebb helyzet már nem adódott előttük, így a Nyíregyháza végül megtartotta az előnyét és három ponttal távozott.

NB II, 22. forduló

Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus 1-2 (Kiss B. 1., ill. Hamed 18., Sigér Á. 26.)

Standings provided by SofaScore LiveScore

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.
Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.  
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Tovább az összes átigazoláshoz