MTK

Olaszországból hoz haza csatárt az MTK

Leandro Martinezt szerződtetik a kék-fehérek.
Dudás Gábor 2017. január 9., hétfő 13:04
Leandro Martinezt szerződtetik a kék-fehérek.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 9., hétfő 13:04

A csakfoci.hu információi szerint az MTK-ban folytatja pályafutását az olasz-argentin támadó, Leandro Martinez és ma már orvosi vizsgálatra jelentkezik a kék-fehéreknél, majd kedden a csapattal edz a támadó.

 

Fél évre érkezik kölcsönbe a Haladástól a 27 éves játékos, aki a Honvédban, az ETO-ban, legutóbb pedig az olasz harmadosztályú Lucchese csapatában is szerepelt - ugyancsak kölcsönben. A Lega Pro 5. helyén álló együttesben 11 találkozón szerepelt a futballista és 1 gólt jegyzett.

65 mérkőzésen 21 gólt szerzett eddig az NB I-ben a csatár.

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

 
 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz