NB II: Az élvonalból erősített az MTK – U21-es válogatott is volt az új igazolás

A fővárosi kék-fehérek egy évre kölcsönvették a Paks középpályását, aki 2014 őszén még az MTK-ban mutatkozott be az élvonalban. A tolnaiak további három játékosuktól is megváltak.
Nyikes Zoltán 2019. augusztus 30., péntek 15:50
A fővárosi kék-fehérek egy évre kölcsönvették a Paks középpályását, aki 2014 őszén még az MTK-ban mutatkozott be az élvonalban. A tolnaiak további három játékosuktól is megváltak.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. augusztus 30., péntek 15:50
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A másodosztályban szereplő MTK Budapest a hivatalos oldalán jelentette be, hogy

egy évre kölcsönvette az élvonalbeli Paksi FC középpályását, Cseke Benjámint, akinek játékjogára vételi opciót is szereztek.

A 25 éves labdarúgó jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, hiszen eddig 68 találkozón játszott az NB I-ben. A korábbi U21-es válogatott játékos a hazai első osztályban az MTK-nál mutatkozott be, még 2014 őszén. Ezt követően igazolta le őt az Újpest FC, amelyet közel négy szezonon át erősített, innen került Paksra, ahol az idei szezonban két mérkőzésen kapott lehetőséget.

Cseke az NB I-ben, az NB II-ben és a Magyar Kupában eddig 13 gólig és 14 gólpasszig jutott.

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz