MTK

Kanta József: ”Nem az az ember vagyok, akit egy gyengébb év után le lehet írni”

Az MTK csapatkapitánya nem elégedett a saját teljesítményével, és az idei évben mindenképpen javulni szeretne. Kanta József szerint a csapat eredményei önmagukért beszélnek, és kupasikert ünnepelne az idény végén.
Csakfoci Admin 2018. január 4., csütörtök 20:25
Az MTK csapatkapitánya nem elégedett a saját teljesítményével, és az idei évben mindenképpen javulni szeretne. Kanta József szerint a csapat eredményei önmagukért beszélnek, és kupasikert ünnepelne az idény végén.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. január 4., csütörtök 20:25

Az első helyről várja a tavaszi folytatást az NB II-ben szereplő MTK. A fővárosiaknál az idei szezonban új csapat állt össze, és Feczkó Tamás vezetőedző irányításával új edzői gárda érkezett.

Elég sok változás volt a nyáron a csapat körül, ilyenkor általában időbe telik, mire kialakul a megfelelő atmoszféra és csapatszellem – kezdte Kanta József az mtkbudapest.hu-nak. – Szerencsére nálunk ez egyáltalán nem volt jellemző, ugyanis az első perctől kezdve éreztem, hogy nagyszerű „öltözőnk” lesz. Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetünkkel. Ha az idény elején megkérdezik, azt hiszem minden MTK-s érzelmű ember elfogadta volna, hogy vezessük a bajnokságot és a kupában is versenyben legyünk.

Persze van hova fejlődni, de a kialakult pozíciónk nálam rendben van, erre már lehet építeni.

Az MTK rutinos középpályása a saját teljesítményét is értékelte.

Elégedett nem lehetek, csalódás volt a teljesítményem az egész évet figyelembe véve.

Viszont én nem az az ember vagyok, akit egy gyengébb év után le lehet írni, egyszerűen nem ilyen fából faragtak. Nagyon elszánt és motivált vagyok, biztos vagyok benne, hogy 2018 az én évem lesz!

 

Majd a csapat céljairól is beszélt.

A legfontosabb célunk hogy a bajnokságot megnyerve visszatérjünk az NB I-be. A klubnak vissza kell kerülnie megérdemelt helyére!

Emellett, már többször jeleztem a csapatnak, nekem rendkívül hiányzik, hogy végre a Magyar Kupát is magasba emelhessem. Fantasztikus lenne, ha közösen átélhetnénk a kupagyőzelmet.

Ez afféle kárpótlás lehetne a tavalyi szezon miatt mindenkinek.

Címkék: #MTK #Kanta József
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz