Az MTK a Puskás Akadémiát is legyőzte idegenben

A kék-fehérek a 85. percben szerezték a győztes gólt.
Budai László 2018. augusztus 4., szombat 18:55
A kék-fehérek a 85. percben szerezték a győztes gólt.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 4., szombat 18:55

Az MTK fölényben futballozott az első félidőben, a kék-fehérek tetszetős játékukkal egy félidő alatt eldönthették volna a meccset. Lencse szerezhetett volna vezetést a 15. percben, de Hegedüs mentett, majd Kanta találta el 17 méterről a kapufát. Ezután a Puskás Akadémia percei jöttek: előbb Radó lövése után mentett vetődve Kicsak, majd előbbi a kapufára fejelt.

Ezt követően végig a vendégek irányítottak, sorra vezették a támadásaikat, de a hazaiak kapusa többször is mentett. Egészen a 33. percig, amikor Lencse beadását Ramos értékesítette közelről (0-1). Kingnek is akadt még egy veszélyes lövése, de az állás nem változott.

Fordulás után egyből eldőlhetett volna a meccs: előbb Spandler kiállították a Lencse elleni szabálytalanság miatt, majd Kanta 17 méteres szabadrúgása a lécről kifelé jött.

Ezt egy váratlan fordulat követte: emberhátrányban elkezdett futballozni a Puskás, és sikerrel is járt: Kiss Tamás a jobb oldalról befelé tört, majd ballal 17 méterről szép gólt lőtt a hosszú sarokba (1-1). Kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a hajrában aztán ismét Feczkó Tamás együttese kerekedett felül.

Előbb Vass Patrik még a kapufát találta el, majd 5 perccel a vége előtt jött a vezető találat: Farkas Balázs lőtt, Torghelle ért bele, megpattant a labda rajta, és a hálóban kötött ki (1-2). Le is zárhatta volna a meccset az MTK, hiszen büntetőhöz jutott egy kezezés után, azonban Kanta a kapu mellé lőtt. Ez is belefért a kék-fehéreknek, akik második meccsüket is megnyerték idegenben.

TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I

NB I, 3. forduló

Puskás Akadémia - MTK Budapest 1-2

Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Heris, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski - Szakály P. (Osváth, 54.), Balogh B. -  Kiss, Radó (Arabuli, 89.), Latifi (Márkvárt, a szünetben) - Diallo

MTK Budapest: Kicsak - Ikenne-King, Gengeliczki, Pintér, Szelin (Katona, 72.) - Vass Á. - Vass P., Kanta, Bognár I. (Farkas II B., 66.), Lencse - Ramos (Torghelle, 72.)

G.: Kiss T. 55., ill. Ramos 33., Torghelle 85.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Tovább az összes átigazoláshoz