17 forduló után a 9. helyen áll az NB II-ben szereplő Soroksár, a Lipcsei Péter irányította együttes legutóbbi három mérkőzésén mindössze két pontot szerzett: a Csákvár és a Békéscsaba ellen, egyaránt hazai pályán döntetlenre végeztek, Győrben pedig vereséget szenvedtek.

– Sajnos azt kell mondanom, elfogytunk a végére – kezdte a klub honlapjának a vezetőedző. – Frőhlich Roland és Huszák Tamás már korábban kidőlt a sorból, Lakatos István lebetegedett, Orosz Márkra előre láthatólag idén már nem is számíthatok, valamint Molnár Róbert és Albert Ádám is maródi lett. Utóbbinak az orvosi stáb maximum 30 percet engedélyezett csereként beszállva a Békéscsaba ellen.

Összesen tizenhat játékosunk maradt, s ezt az erőltetett menetet így nehéz volt végigcsinálni. Mindent figyelembe véve, le a kalappal a fiúk előtt, hogy egyáltalában így kijöttünk a sorozatmeccsekből.

Lipcsei a sorozatos egyéni hibák kiküszöbölése érdekében új módszert is bevezet.

Nemcsak, hogy gólokat ajándékozunk ellenfeleinknek, de ráadásul mindig vezetéshez is juttatjuk vele riválisainkat. A Csákvár ellen 0-1-ről, a Békéscsaba ellen 0-2-ről kellett talpra állnunk. Márpedig hátrányból nem egyszerű játszani ebben a kiegyenlített másodosztályban. Kapott góljaink pedig már igencsak dühítőek.

Súlyos egyéni hibák eredménye, hogy hátrányba kerülünk, s ezek mellett már én sem tudok elmenni szó nélkül. Pontrúgásoknál rendre lemaradunk a kiosztott emberről, kapusunk kezéből kipattan a labda és még sorolhatnám azokat a bakikat, melyek nem férnek bele. Annak idején Garami Józsi bácsi vezette be nálunk, hogy a súlyos hibát vétőnek formális büntetést kellett fizetni. Most én is ezzel próbálkozok. A büntetéspénz a csapatkasszába kerül, melyet aztán csapatépítő programokra fordítunk.

Paksi mintára újabb színmagyar csapat lehet az NB I-ben: “A magyar játékos tud edzeni és hálás!” – interjú