Kondás elárulta: Év közben jöttek rá Kisvárdán, hogy NB I-es csapatuk lehet

Az NB II-ben második helyezett Kisvárda edzője az NB I kapujában látja csapatát. Kondás Elemér szerint meglesz a feljutás, és ezzel együtt bennragadás is elképzelhető a következő szezonban.
Csakfoci Admin 2018. április 16., hétfő 11:45
Az NB II-ben második helyezett Kisvárda edzője az NB I kapujában látja csapatát. Kondás Elemér szerint meglesz a feljutás, és ezzel együtt bennragadás is elképzelhető a következő szezonban.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. április 16., hétfő 11:45

TABELLA: Az NB II állása itt!

Célunk az volt, hogy a tavalyi évnél rosszabbul ne szerepeljünk. Jól kezdtük a bajnokságot és közben megfogalmazódott bennünk, hogy a csapat jövőre az első osztályban kezdhetne. Van még hátra kilenc mérkőzés, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük mindet – kezdte Kondás Elemér a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Csapatként egységesen működünk, és ezért tudunk jó eredményt elérni. Vannak jó játékosaink, és előnyünk, hogy nemcsak egy-két játékos szerez gólt, hanem a többi is. Természetesen, ha feljutunk, akkor újonc csapat lévén alkalmazkodnunk kell a többi klubhoz, de biztos lesznek olyan mérkőzések, amelyeken majd mi fogunk dominálni.

Az NB II küzdelmeiből még kilenc meccs van hátra, Kondás elmondása szerint nem számolgatnak feleslegesen ezekre a találkozókra.

Nem számolgatunk, hiszen az rossz irány lenne. Úgy vagyunk vele, mindig csak a következő meccs a fontos, és azt kell megnyernünk, nem pedig számolgatni.

Gyűjtögetni kell a pontokat, előbb-utóbb ez meghozza a gyümölcsét. Egyáltalán nincs elengedhető mérkőzés ez idő alatt. Nincs olyan, hogy az egyiket elengedjük, és akkor majd a másikat megnyerjük, mivel erre sincs biztosíték, hogy így fog történni. Öt győzelem elegendő lenne, de arra törekszünk a csapattal, hogy amennyi pontot csak lehet azokat begyűjtsük.

A Kisvárda trénere végül az esetleges jövőképről is szót ejtett.

Jó feltételek rajzólódnak ki itt Kisvárdán, hamarosan elkészül a stadion, és vele együtt elkészülnek az edzőpályák, ahol minőségi munkákat lehet végezni. Első dolog az lesz, hogy stabilitást adjunk majd a csapatnak, és fontos lesz a jó kezdés.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz