NB I: Életbevágó pontokat szerzett a Kisvárda - hatalmas kapusbaki is kellett hozzá

2-1-re győzött a Kisvárda Kaposváron, így rendkívül fontos három pontot szerzett a kiesés ellen vívott harcban. A már kiesett somogyiak viszont nem tudtak szépen búcsúzni hazai pályán.
Dudás Gábor 2020. június 21., vasárnap 20:53
2-1-re győzött a Kisvárda Kaposváron, így rendkívül fontos három pontot szerzett a kiesés ellen vívott harcban. A már kiesett somogyiak viszont nem tudtak szépen búcsúzni hazai pályán.
Szerző: Dudás Gábor 2020. június 21., vasárnap 20:53

I. félidő:

Az első 20 perc szinte semmi érdemelegeset nem hozott, egyedül Rubus, a léc fölött elzúgó lövését jegyezhettük fel, de az sem volt igazán nagy lehetőség. A Kisvárda irányította inkább a játékot, a Kaposvár pedig védekezett és kontrázott, de egyik fél sem jutott el a nagyon a kapuig.

Bezzeg a 21. percben! Egy óriási kapushibának köszönhetően szerzett vezetést a vendégcsapat: Pogacsics számolta el magát egy felívelt labdánál, ami átpattant a hazaiak kapusán, jött Cukalasz és az üresen maradt hálóba passzolt közelről (0-1).

Bódog Tamás a vezetésnek örülhetett, annak viszont nem, hogy két játékosát, Karaszjukot és Melniket is kényszerűségből, sérülés miatt kellett lecserélnie az első játékrész közepén. Amiatt pedig különösen bosszús lehetett a vendégek mestere, hogy egyenlített a Kaposvár. A 35. percben Bévárdi egy lecsorgó szabadrúgás után lőtt kapura, Dombó nagyot védett, de a kipattanót a fiatal támadó már a kapu jobb oldalába fejelte (1-1).

A vendégcsapat azonban tett róla, hogy mégis az övé legyen a csattanó a szünet előtt. A 45. percben egy eladott labda és gyors ellenakció után Cukalasz tálalt szépen Kovácsréti elé, aki jobbról kilőtte a jobb alsót (1-2).

II. félidő:

A mezőny legjobbja, a görög Cukalasz az 52. percben kis híján mindent eldöntött, amikor egy cselt követően, 17 méterről tekert, lövése azonban kipattant a bal oldali kapufáról.

Ezt követően viszont megint elfogytak a helyzetek, egészen a 76. percig és Ene - kaput elkerülő - fejeséig sok izgalmat nem hozott a játékrész. Az NB I-től hazai pályán most búcsúzó Kaposvár próbálkozott, de nem volt átütőerő az akcióiban, a Kisvárda pedig tartalékolt és őrizte előnyét.

Csendesen telt el így az utolsó negyedóra is, amely így gólt sem hozott, azaz maradt az 1-2. A Kisvárda rendkívül fontos három pontot szerzett Kaposváron és feladta a leckét a DVSC-nek a kiesési harcban.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Kaposvár - Kisvárda 1-2 (Bévárdi 35., ill. Cukalasz 21., Kovácsréti 45.)

A meccs minden fontos mozzanata percről percre itt!

Később:

21:05: DVSC - Diósgyőr - élőben a csakfoci.hu oldalán! 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz