A szezont gyengébben kezdte a Kaposvár. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt viszont már hat pont az előnyötök a második helyezett Ajkával szemben. Mi történt idény közben?

– A vezetők a szezon előtt kijelentették, hogy egyértelműen a feljutás a cél - kezdte Waltner Róbert a csakfoci.hu-nak. - Az első hét fordulóban azonban becsúszott két vereség és egy döntetlen hazai pályán, mivel a játék sem volt mindig meggyőző, az edzőváltás mellett döntöttek. Ekkor vettem át a csapatot. Sikerült viszonylag gyorsan stabilizálni a játékot, így a szezon hajrájára eljutottunk oda, hogy már nagyon közel van az NB II.

Az elődöd, Artner Tamás nem fogadta túl jól, hogy te vetted át a helyét…

– Azt tudni kell, hogy amíg ő volt az edző, heti egy-két alkalommal a támadóknak tartottam külön edzést, de nem mindig ragaszkodott hozzá, olyankor elmaradtak ezek a foglalkozások. Bizonyos dolgokat másképp láttunk, ennek ellenére nem mondhatnám, hogy rossz volt a viszonyunk, legalábbis az én oldalamról biztosan nem.

Miután elküldték és kineveztek engem, megharagudott rám és mindenkinek azt mondta, én fúrtam ki a helyéről. Ez egyáltalán nem igaz, aki ismer, tudja, hogy soha nem tennék ilyet, sőt, amikor a vezetők az edzőváltáson gondolkodtak, azt javasoltam, hogy adjanak még időt Tominak.

De nem adtak. Egyértelmű volt, hogy elvállalod a felkérést?

– Egyáltalán nem volt egyértelmű, sőt, nem is tudtam, hogy a vezetők engem szerettek volna kinevezni. Miután megkerestek, kértem két nap gondolkodási időt. Mivel kaposvári vagyok és fontos számomra a helyi futball jövője, elvállaltam.

Hivatalosan a mai napig asszisztens edzőként vagy feltüntetve a stábban. Ennek mi az oka?

– Az, hogy egyelőre nem rendelkezem A licenccel, most végzem a tanfolyamot, júniusban meglesz a papírom. Tisztában vagyok vele, hogy az NB II-höz ez most már nem elegendő, ezért ha feljutunk, meg kell találni a megfelelő megoldást. Szeretném majd elvégezni a pro-licencet is, de a jelenlegi szabályok szerint három év gyakorlat után jelentkezhetek a képzésre.

Akkor az NB I egyelőre távolinak tűnik….

– Nem tudom, hogy akarok-e én NB I-es edző lenni. Rengeteg utazással, költözéssel jár, a kislányom most kezdi az iskolát, nem szeretném két évente új helyre vinni. Most nagyon jól érzem magam Kaposváron, a csapat is jól szerepel, ilyen szempontból ideális a helyzet. Persze, elképzelhető, hogy változik majd a véleményem, két éve még azt se tudtam elképzelni, hogy felnőtt csapatnál vállaljak munkát.

Játékosként azonban nagy vándor voltál…

– Most pont ezért szeretnék egy helyen maradni. Tudom, mit jelent, folyamatosan úton lenni. Huszonévesen azonban ez kevésbé megterhelő, ráadásul gyerek nélkül könnyebben hoztam meg nehéz döntéseket.

Amikor befejezted a játékos pályafutásodat, egy nyílt levélben mondtál köszönetet több edzőnek. Kinek a filozófiája áll hozzád a legközelebb?

– Verebes József motivációs képessége utánozhatatlan volt, Csank Jánosnak a keménysége, következetessége, profizmusa nagyon tetszett, Gellei Imrének pedig a pedagógiai érzéke volt átlagon felüli. Ő mindig tudott olyat mondani nekem, amivel motivált.

Emlékszem, az egyik szezonban négy forduló után négy gólnál jártam, az ötödik meccsünk előtt oda jött hozzám és azt mondta „Te, Robi, nekem volt egyszer egy csatárom, Hámori Feri, aki az első öt fordulóban öt gólt lőtt”.

Ez olyan „dopping” volt számomra, hogy mindent elkövettem a gól érdekében. Csanknak például az edzésmódszerei és a játékosokkal történő kommunikációja fogott meg.

Szerettél ólommellényben edzeni?

– Nálunk már nem volt ólommellény edzéseken, csak rengeteg futás, amit imádtam. Csanknál voltam a legjobb kondícióban, amikor lefújták a meccset, mindig úgy éreztem, hogy még bírnék játszani és nem azért, mert nem hajtottam ki magam.

A téged ismerők szerint, sokszor egészen extrém dolgokra voltál képes a jó teljesítmény érdekében.

– Volt erre is példa. Egy időben a Duna TV közvetítette az NB I-es meccseket, éjjel 3-kor pedig ismételte. Minden esetben, amikor a mi meccsünk volt tévés, fennmaradtam hajnalig és kielemeztem a saját játékomat, 5 után pedig elaludtam. Nekem ez fontos volt, mert nem akartam elkövetni ugyanazokat a hibákat többször.

A kor leggólerősebb támadói közé tartoztál, mégis csak hatszor voltál válogatott. Miért?

– Ez a mai napig bánt. 126 gólt szereztem az NB I-ben, ennél többre a korosztályom játékosai közül csak Kenesei és Tököli volt képes. Megelőztem egy Kabátot, Ferenczit, Kovács Zolit. Ezt óriási dolognak tartottam, főleg úgy, hogy Kenővel vagy Tökivel ellentétben én nem voltam született zseni, gyerekként az első háromba sem fértem be a csapataimban, de szorgalommal sok mindent el lehet érni. Ezért is bánt, hogy abban a szezonban, amikor gólkirály lettem a ZTE-ben, egyszer sem hívtak meg a válogatottba, mert akkor épp fiatalítottak.

Leginkább Lothar Matthäus számolt veled.

– Igen, ő szerette a játékomat, de sajnos, nála sem tudtam kiteljesedni. Meghívott a németek elleni idegenbeli meccsre készülő keretbe, de pont akkor volt az esküvőm, ezért lemondtam. Ha egy csapattársamhoz hasonlóan, nekem is felajánlja, hogy kifizeti a lakodalmat, ha átrakom egy másik időpontra, gondolkodás nélkül belemegyek. Lehet, hogy akkor nem Torghelle, hanem én rúgok kettőt a németeknek. Sajnálom, hogy kihagytam azt a meccset, főleg úgy, hogy azóta elváltam…

A magyarok mellett, igazi világsztár edzők kezei alatt is megfordultál, hiszen az argentin Boca Juniorsnál Oscar Tabárezzel és Carlos Bianchival is dolgoztál együtt. Játékosként mennyire figyeltél egy-egy szakember munkamódszereit, mennyire készültél az edzői szakmára?

– Nem csak úgy edzegettem, hanem folyamatosan figyeltem és próbáltam megfejteni, hogy mit miért csinálunk. Azt is mondhatnám, hogy szivacs voltam, mindent felszívtam, amit hasznosnak ítéltem.

Mostanában például divat itthon is azt mondani, hogy a profi játékosok lelkével nem kell foglalkozni, külföldön sem teszik. Biztos vannak ilyen helyek, ahol robotként tekintenek a futballistákra, de emlékszem, hogy Tabárez nem egyszer leült a fűbe az akkor 18 éves Tevezzel beszélgetni.

A szezon elején még együtt játszottunk a B csapatban, az idény végére pedig Dél-Amerika legjobb játékosának választották.

Ezek szerint te is ápolod a játékosaid lelkét?

– Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon eredményes tudj lenni. Játékosként nekem egy meccsen 20 százalék pluszt adott, ha az edzőmmel jó viszonyban voltam. Ha ő segített nekem, én próbáltam meghálálni neki azt a pályán. Amikor Kaposváron az utánpótlásban dolgoztam, volt egy játékosom, akinek nagyon kemény volt a magánélete akkoriban. Három hétre magamhoz költöztettem, este együtt filmeztünk, reggel együtt mentünk edzésre. Iszonyatosan hálás volt érte és a meccseken éreztem, hogy 120 százalékot akar nyújtani. Nekem fontos, hogy az öltözőben jó legyen a hangulat, például minden játékos szülinapját megünnepeljük egy jelképes ajándék kíséretében.

Nem élnek vissza ezzel a játékosok?

– Nem tapasztaltam ilyet, általában tudják, hogy meddig mehetnek el. Szigorú vagyok, de próbálom megtalálni mindenkihez a kulcsot. Ha valaki átlép egy határt, akkor felemelem a hangom, de feleslegesen nem üvöltözöm. Megkapom mindenkitől a tiszteletet, Rajczi Petivel például majdnem egyidősek vagyunk, de nem él vele vissza, hogy a kora miatt esetleg többen megengedhetne magának. Nyilván az idősebbek tegeznek, de a fiatalok magáznak. Az egyik játékosomat próbáltam külön is motiválni, mondtam neki, ha gólt rúg bajnoki meccsen, tegezhet, de eddig még nem talált be….

PRIVACSEK ANDRÁS