Supka: "Az NB I-ben könnyebb technikai tudással érvényesülni, mint az NB II-ben" – Halmosi helyzetéről is beszélt az új Haladás-edző

Az NB II-es Szombathelyi Haladás új vezetőedzője, Supka Attila elmondta, az a cél, hogy a harmadik év végére a csapat 90 százaléka az akadémiáról kikerült játékosokból álljon.
Nyikes Zoltán 2019. július 17., szerda 15:30
Az NB II-es Szombathelyi Haladás új vezetőedzője, Supka Attila elmondta, az a cél, hogy a harmadik év végére a csapat 90 százaléka az akadémiáról kikerült játékosokból álljon.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. július 17., szerda 15:30

Múlt hét csütörtökön vált hivatalossá, hogy a legutóbb a Budapest Honvédnál edzősködő Supka Attila veszi át az NB II-be kieső Szombathelyi Haladás irányítását. Az 56 éves tréner a Szombathelyi Televíziónak adott nyilatkozatában beszélt a következő évek céljairól, a szakmai stáb összetételéről, valamint a két közönségkedvenc, Schimmer Szabolcs és Halmosi Péter jövőjéről is.

– Amikor elkezdtünk beszélgetni Illés Bélával és Tóth Miklóssal arról, hogy esetleg szerepet vállalnék a szombathelyi futballban, az elsődleges kérdés az volt, rendeződik-e a háttere a klubnak – kezdte nyilatkozatát Supka, aki hároméves szerződést kötött a vasiakkal. – Ez a megbeszélések alapján rendeződött. A héten volt egy közös beszélgetés az új tulajdonossal, Homlok Zsolttal,

és ott egy olyan ígérvény volt a csapat és az én részemre, hogy minden rendeződni fog a bajnokság kezdetéig,

azt követően pedig már csak arra kell koncentrálni, hogy a csapat minél jobb szereplést produkáljon.

Supka az interjúban elárulta, a szakmai stábban Desits Szilárd marad pályaedzőként, mellé érkezett Híres Gábor, aki vele együtt dolgozott a Budapest Honvédnál asszisztensedzőként, továbbá Jakab Csaba lett a kapusedző, Németh Zoltán pedig az erőnléti edző. A vezetőedző kitért a két közönségkedvenc, Schimmer Szabolcs és Halmosi Péter helyzetére is, akiknek a szerződésük június 30-án lejárt.

– Elsősorban a tulajdonosi kör feladata, hogy a két játékos helyzetét realizálják, nem tudom, hogy történt-e ezzel kapcsolatban bármilyen megbeszélés. Mi azokról a játékosokról beszéltünk az elmúlt időszakban, akik a keretben itt vannak és élő szerződésük van, illetve azokról a fiatalokról, akikre a későbbiekben számítani tudunk. Péterrel Debrecenben két bajnokságot nyertünk, jól ismerem nagyon régóta, nem tudtam még személyesen beszélni vele, de valószínűleg erre is sort fogunk keríteni – folytatta Supka, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy milyen stílusú Haladást láthatnak a szombathelyi drukkerek a másodosztályban. – A csapatnak megvannak azok a játékosai, akik tudják játszani a játékot, de e mellé egy kis agresszivitást is bele kell vinni.

Az NB II-ben másabb a futball, az első osztályban nagyobb területei vannak a játékosoknak, könnyebb a technikai tudással érvényesülni.

A másodosztály inkább a harcosságról, a keménységről szól. Ha a kettőt tudjuk ötvözni, és tudunk olyan dinamikus futballt játszani, amit szeretnénk, akkor az NB II-ben is eredményesen tudunk szerepelni.

Supka hozzátette, a cél, hogy markáns csapatot alakítsanak ki ebben az évben, próbálnak minél több fiatal játékosnak lehetőséget adni, beépíteni őket úgy, hogy a harmadik év végére eljussanak odáig, hogy esetlegesen már a csapat 90 százaléka az akadémiáról kikerült játékosokból álljon.

– A Haladásnak a múltja alapján az NB I-ben lenne a helye, ott kellett volna maradnia, de ez különböző okoknál fogva nem jött össze az elmúlt időszakban. Most azért kell dolgozni, hogy ha nem is ebben az idényben, de rövid időn belül vissza tudjon kerülni az NB I-be – zárta a vezetőedző.

Olvastad már?
A csapatbusz eladásából fedezte a tartozásokat a Haladás
A Szombathelyi Haladás rövid közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy jogszerű volt a csapatbusz eladása.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz