A másodosztályban szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Mátyus János az M1 Híradójában beszélt arról, hogyan közvetített a tulajdonos és a játékosok között a fizetéscsökkentésekkel kapcsolatban. A vasiak trénere szerint korrekt feltételekben állapodtak meg a felek, és azt is elárulta, pontosan mekkora bércsökkenésről egyeztek meg.

– A játékosoknak elmagyaráztam, hogyan gondolkodik egy tulajdonos, a tulajdonosnak azt, hogy hogyan gondolkodik a játékos, másfél nap alatt közös nevezőre jutottunk.

Próbáltam példát mutatni, én lemondtam a fizetésem feléről, a játékosok pedig lemondtak a fizetésük 30 százalékáról.

Teljesen korrekt döntés született, meg kell érteni, hogy most nem futballozunk, ezért nem jár pénz – nyilatkozta Mátyus az M1-en.

A 45 éves tréner télen került a kiesőhelyen álló Szombathelyi Haladás kispadjára, az eddigi hét tavaszi NB II-es fordulóban pedig sikerült felráznia csapatát, mérlege négy győzelem és három döntetlen, de kis híján a Magyar Kupa-bravúr is összejött az élvonalbeli Budapest Honvéd ellen. A vasiak a 17. helyről várják a bajnokság folytatását.

A nagymúltú magyar klub vezetője: “Égető szükség lenne a segítségre, hogy legalább létezhessünk…”