NB II: Kinevezték a Haladás új vezetőedzőjét – a Fradiban és a Honvédban is játszott

A másodosztályú vasi együttes új trénere legutóbb a BLASZ I-ben szereplő REAC klubigazgatója volt.
Nyikes Zoltán 2019. december 30., hétfő 17:17
A másodosztályú vasi együttes új trénere legutóbb a BLASZ I-ben szereplő REAC klubigazgatója volt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. december 30., hétfő 17:17

Immáron a harmadik edző próbálja kihúzni a kátyúba ragadt, az NB II. 18. helyén tanyázó Haladás szekerét - kezdi beszámolóját a klubhonlap. A vasiak megbízott edzőként Desits Szilárd irányításával kezdték a nyári felkészülést, majd július közepén érkezett Supka Attila. A trénerrel együtt azonban nem jöttek az eredmények, a Supkát a 14. forduló után menesztették – a zöld-fehérek akkor a 18. helyen tanyáztak. Ismét megbízott edzőként Desits Szilárd vette kézbe az irányítást, ám az eredmények vele sem jöttek: a csapat a 18., kiesőpozícióban telel.

Desitsnek is megköszönték a munkát és hétfőn délután sajtótájékoztatón bemutatták az új edzőt: Mátyus Jánost.

– Nyáron a felkészülés ideje alatt három és fél hétig dolgoztam a csapattal, ami minden téren jó munkát végzett – mondta Desits Szilárd. – Majd az őszi bajnokság végén hat és fél hétre kaptam meg újra a gárdát, ami ekkorra minden téren rossz állapotba került – ebbe a klub helyzete is közrejátszott. Irányításommal kilenc mérkőzést vívtunk, ebből hatot idegenben – közte két Magyar Kupa-meccset. Három győzelmet arattunk – kettőt a kupában – és hatszor kikaptunk. A kupában viszont a legjobb 16 közé jutottunk. A csapatot a bajnokság legnehezebb szakaszában vettem át , amikor az első hat helyezett közül öttel is játszottunk, ami nem jelentett könnyű feladatot. A csapat sokat lépett előre fizikálisan és játékban is, de az eredmények még nem jöttek. Nagyobb összefogással ebből több is kijöhetett volna. Összesen két és fél évnyi tisztességes munka után kellett itt hagynom a csapatot. Fájó szívvel, de tiszta lelkiismerettel búcsúzok a klubtól. Továbbra is szorítok a csapatért – hajrá, Haladás!

Desitset tehát a 45 éves Mátyus János váltotta.

A győri születésű szakember játékosként idehaza a Honvédban, az FTC-ben, Győrött és Tatabányán futballozott, külföldön pedig a német Cottbust, a skót Hiberniant és az osztrák Admira Wackert erősítette. Az NB I-ben 175 bajnokin 22 gólt szerzett a kemény kötésű bal oldali védő. A válogatottban 34 alkalommal szerepelt, három gólt szerzett. Edzői pályafutását a REAC-nál kezdte, majd 2014 nyarán Pápára került. Azonban csak néhány meccsen vezette a Lombardot, mert összeveszett Bíró Péterrel és távozott. Nem sokkal később már a Nyíregyházát irányította. A piros-kékekkel ugyan a 16 csapatos NB I. 12. helyén végzett, de tartozások miatt az MLSZ a harmadosztályba száműzte a szabolcsi gárdát. Mátyus maradt, csapata egyből feljutott az NB II-be – ám szezon közben szerződést bontottak vele. Aztán 2018-ban és 2019-ben az BLASZ I-ben szereplő REAC klubigazgatója volt – ám mivel nem jutott fel a csapat, többek között Mátyusnak is távoznia kellett.

Mátyus János a 17 órakor rendezett sajtótájékoztatón mutatkozott be a média képviselőinek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz