NB II: Eldőlt, ki lesz a kiesőjelölt új segítője - hivatalos

A korábban a Haladásban is futballozó brazil Felipe Matos lett Mátyus János vezetőedző egyik segítője - közölte a haladas.hu.
Csakfoci Admin 2020. január 28., kedd 9:44
A korábban a Haladásban is futballozó brazil Felipe Matos lett Mátyus János vezetőedző egyik segítője - közölte a haladas.hu.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 28., kedd 9:44

A Brazíliában született Felipe Matos először Spanyolországban szerepelt, aztán a 2001/02-es idényben futballozott a Haladásban, majd később Peruban, Ausztriában, Romániában is szerepelt, idehaza pedig többek között Pápán is futballozott. Az aktív labdarúgást 32 évesen, 2012-ben, Csákváron hagyta abba. Ezt követően az FTC U17-es és U19-es csapatát edzette, majd az FTC futsalcsapatának, szakmai igazgatója, később vezetőedzője lett. A zöld-fehérekkel trénerként feljutott az NB I-be – és bent is tartotta őket az első osztályban. A 2017/18-as szezonban Zoran Szplisjak segítőjeként az akkor második ligában szereplő ZTE-nél dolgozott, a tréner távozása után két hónapig Matos irányította a csapatot.

Ezt követően újra az FTC futsalcsapatának szakmai igazgatójaként dolgozott, majd tavaly ősszel már a zöld-fehérekhez tartozó Dalnoki Akadémián töltötte be ugyanezt a pozíciót. Matos hangsúlyozta: számára mindig is a nagypályás futball volt az elsődleges munka.

Január elején keresett meg Mátyus János, akit már tíz éve jól ismerek. Egy pillanatig sem gondolkodtam, egyrészt mert mindig is a nagypályás futballban képzeltem el az életem, másrészt mert ha nem hinnék a Haladás bentmaradásában, nem is vállaltam volna el a feladatot. Hinnünk kell abban, amit csinálunk, úgy számoltunk, hogy ha tavasszal 25-28 pontot gyűjtünk, az elég lesz a bentmaradáshoz – mondta a klubhonlapnak a 36 éves Matos.

Mátyus János másik segítője Szekér István maradt.

Átigazolások
Fradi
Keane mellett kampányolnak
Továbbra is az FTC-t irányító Robbie Keane tűnik a legerősebb jelöltnek a Celtic kispadjára.
Hertha BSC
Dárdai Márton távozhat?
Dárdai Márton is a Hertha BSC nyári keretszűkítésének egyik kulcsszereplője lehet, miközben a klub komoly átalakításra készül a szezon után.
ZTE
Lakos Mihály
Megkapta első profi szerződését a ZTE 2010-es szülésű, utánpótlás-válogatott kapusa, Lakos Mihály, aki a felnőtt csapat edzéseit is gyakran látogatta az idei szezonban.
Tovább az összes átigazoláshoz