"Meggyőzött minket" – Németországban folytatja a Haladás utánpótlás-válogatottja

A német másodosztálybeli Arminia Bielefeld hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a Haladás utánpótlás-válogatott kapusát, Kiss Ágostont.
Csakfoci Admin 2019. május 23., csütörtök 13:27
A német másodosztálybeli Arminia Bielefeld hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a Haladás utánpótlás-válogatott kapusát, Kiss Ágostont.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 23., csütörtök 13:27

Kiss Ágoston az NB I-ből sereghajtóként kiesett Haladástól érkezik az 1905-ben alapított klubhoz, egyelőre kölcsönjátékosként. A megállapodás része, hogy a Bielefeld a következő idény végén vásárlási opcióval rendelkezik.

"Ágoston egy fiatal kapus, aki nagyon jó képzésben részesült, és nagy fejlődési potenciál rejlik benne Mivel a következő szezonban az U19-eseknél is játszhat, fontos tapasztalatokat szerezhet majd a mérkőzéseken" - mutatta be az új szerzeményt Samir Arabi, az Arminia Bielefeld ügyvezető igazgatója.

A 18 éves kapus 22-szer szerepelt a magyar utánpótlás válogatottak keretében, és kétszer pályára lépett az ifjúsági Bajnokok Ligájában.

"Ágoston tavaly ősszel már volt nálunk próbajátékon, és akkor mind emberileg, mind játékosként is meggyőzött minket. Korához képest folyékonyan beszél németül. Bízunk benne, hogy a felnőtteknél és az U19-eseknél a kapusposzton erős csapatot alkothatunk majd" - mondta a klubhonlapnak Marco Kostmann az Arminia Bielefeld kapusedzője.

(MTI/csakfoci.hu)

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz