Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott” – írta a saját honlapján az NB I-ből búcsúzó Haladás kapusa, Király Gábor.

Király első profi szerződését 1993-ban írta alá a Haladásnál, ahol négy évig játszott, majd 1997-ben légiósnak állt és a Herthához igazolt. A berliniek színeiben 252 alkalommal lépett pályára. 17 év elteltével a váltás mellett döntött: 2004-ben a Crystal Palace kapusa lett, ahonnan a West Ham Unitednek és az Aston Villának is kölcsönadták. 2007 és 2009 között angol másodosztályban szereplő Burnley játékosa volt, majd 2009-ben ismét Németország felé vette az irányt, ahol előbb a Leverkusen, valamint az 1860 München kapusa volt 2014-ig, ahonnan a Fulhamhez igazolt egy évre. 2015-ben felhagyott a légióskodással, és a Haladáshoz igazolt.

A válogatottban a norvégok elleni két Eb-pótselejtezőn elérte a 100. és a 101. mérkőzésszámot a nemzeti csapatban. Király részt vett a 2016-os franciaországi Eb-n, ahol az osztrákok elleni nyitómérkőzésen megdöntötte az Európa-bajnokságok történetének korrekordját, ezzel együtt átadta a korábbi német válogatott, Lothar Matthäus rekordját a múltnak.

2016. augusztus 2-án lemondta a magyar válogatottságot, pályafutása során összesen 108-szor öltötte magára a címeres mezt.

More information: http://kiralygabor.eu/hu/hirek/koszonom.html

Közzétette: Király Gábor Hivatalos Oldal – 2019. május 22., szerda

csakfoci.hu

Egy korszak végleg lezárult! Legenda.☝🇭🇺 👍 = Tisztelet