Halmosit kitette a Haladás a keretből - ez áll a háttérben

Bizonytalan időre kikerült a Haladás keretéből a 35-szörös válogatott futballista, aki az edzéseket sem látogathatja. Nyilatkozni nem kívánt a csapatkapitány, nem úgy korábban...
Dudás Gábor 2017. augusztus 11., péntek 18:51
Bizonytalan időre kikerült a Haladás keretéből a 35-szörös válogatott futballista, aki az edzéseket sem látogathatja. Nyilatkozni nem kívánt a csapatkapitány, nem úgy korábban...
Szerző: Dudás Gábor 2017. augusztus 11., péntek 18:51

"Nem tudok és nem is akarok beletörődni a padozásba"

A zöld-fehérek 37 éves csapatkapitánya – aki nyáron két évvel meghosszabbította lejáró szerződését - az idei bajnokságban azonban eddig epizódista volt, csak csereként kapott szerepet. Kispesten a 70., a Debrecen ellen a 79., a Diósgyőr ellen a 61., Pakson a 70. percben lépett pályára.

A Haladás közleményben számolt be arról, hogy Halmosi Péter bizonytalan időre kikerült a keretből és az edzéseket sem látogathatja.

"Az elmúlt héten a sportnapilapban tett nyilatkozatában többek között azt hangsúlyozta, nehezen viseli a mellőzést, és az lenne jó, ha a Haliban csak azok a fiatalok játszanának, akik képzettebbek és többet tesznek hozzá a csapat sikeréhez, mint az öregek. Mint ismert, a szövetség a fiatalok szerepeltetését anyagilag is elismeri. Nos, Halmosi két hétre kikerült a Haladás keretéből és nem látogathatja az edzéseket sem"

– írja a haladás.hu.

Halmosi egyébként így nyilatkozott nemrég a Nemzeti Sportnak:

- Természetesen tisztában vagyok vele, hogy már a korom is számít. Erről a szerződésem meghosszabbításakor is szó esett. Tudom és elfogadom a fiatalszabály betartásával járó anyagi előnyöket, ám nekem a Haladás az életem, a pályán és a kispadon is. És mégis... Nehezen viselem a mellőzést.

Miközben elfogadom, hogy a fiataloké a jövő, nem tudok és nem is akarok beletörődni a padozásba. Azonban jó lenne, ha csak azok játszanának a fiatalok közül, akik képzettebbek, s többet tesznek hozzá a csapat sikeréhez, mint az öregek. A Haladásnak egyelőre nincs és talán nem is lesz soha olyan erős kerete, mint a Fradinak vagy a Videotonnak, nálunk ugyanis nincs annyi azonos tudású, képességű labdarúgó. Ezért meg kell becsülnünk a tapasztalt futballistákat is. Nem titok, többre tartom magam annál, mint amennyi lehetőséget kaptam az utóbbi időben.

"Indulatokat gerjesztett az öltözőben"

A klubvezetés is reagált a történtekre.

- Amikor nyáron két évvel meghosszabbítottuk Halmosi Péter szerződését, jeleztük neki, hogy a klub stratégiája szerint próbálunk minél több fiatalt beépíteni a csapatba – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – Élünk az MLSZ ajánlásával, betartjuk a fiatalszabályt, Kiss Bence és Tóth Máté rendre lehetőséget kapnak, így a klub jelentős bevételre tesz szert. De Peti posztján nem olyan játékosok játszottak, akik megfelelnek a fiatal szabálynak. A döntést, hogy Peti nem tagja a keretnek két hétig, együtt hoztuk meg a vezetőedzővel, Mészöly Gézával, aki nyugalmat szeretne a csapat körül. Peti tett olyan nyilatkozatot, amely indulatokat gerjesztett az öltözőben, s erre nincs szükség – tette hozzá.

A klubhonlap (is) megkereste a másik felet, Halmosit is, a középpályás azonban nem kívánt nyilatkozni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz