Halmosi: "Megpróbáltak leírni, elásni, de engem nem lehet" - interjú

A 35-szörös válogatott középpályás nagyon nehéz féléven van túl, de hiába „öregezték” le és kiáltották ki 20 perces játékosnak, úgy érzi, mindenkinek bizonyított. Halmosi szerint, ha korábban megtörténnek az általa kért változások, akkor most a Haladásnak nem kellene a kieséstől rettegnie. Interjú.
Privacsek András 2017. december 12., kedd 14:19
A 35-szörös válogatott középpályás nagyon nehéz féléven van túl, de hiába „öregezték” le és kiáltották ki 20 perces játékosnak, úgy érzi, mindenkinek bizonyított. Halmosi szerint, ha korábban megtörténnek az általa kért változások, akkor most a Haladásnak nem kellene a kieséstől rettegnie. Interjú.
Szerző: Privacsek András 2017. december 12., kedd 14:19

Nagyon ritkán sül el ilyen jól egy edzőváltás, mint a Haladás esetében. Szinte reménytelen helyzetben voltatok, Michal Hipp érkezése után viszont négyből három meccset megnyertetek, legyőztétek a Ferencvárost és a Videotont is. Mit csinált veletek az új edző?

 - Megmondom őszintén, hogy én sem számítottam 9 pontra. Azzal mindenki tisztában volt, hogy sok pontot kell szereznünk, mert az első 15 fordulót nagyon elrontottuk – kezdte Halmosi Péter a csakfoci.hu-nak. - Hipp mester felmérte a keret erősségét és 6-7 helyen változtatott a kezdőcsapaton, amivel ugyan jelentősen nőtt az átlagéletkor, de elkezdtünk nyerni.  Engem kikiáltottak 20 perces játékosnak, ehhez képest az utolsó öt meccset – negyedóra kivételével – végigjátszottam. Jött egy olyan edző, aki szakmailag nagyon magas szintet képvisel, tudja, hogy mit szeretne és ezt meg is valósítja.

Az elődei nem ilyenek voltak?

 - Náluk is megvolt a szakmai elképzelés, de változtatásokra volt szükség, amit én már a szezon elején hangoztattam, meg is bűnhődtem miatta. Nekem semmi bajom nincs a fiatalokkal, de a Haladásban olyan futballisták játsszanak, akik a lehető legtöbbet tudják tenni a csapatért. Az nem elég, ha valaki ügyes és a fején táncoltatja a labdát, az a fontos, hogy sikeres legyen a csapattal. Egy fiatalnak sem válik az előnyére, ha hétről-hétre egy rosszul működő csapatban szerepel. Erre próbáltam felhívni mindenkinek a figyelmét, aminek az lett az eredménye, hogy egy időre kikerültem a keretből.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az idő téged igazolt…

 Tudtam, hogy miért mondom és időben próbáltam szólni. Ha bizonyos változások már korábban megtörténnek, akkor most nem ilyen helyzetben lennénk és nem kellene a kieséstől rettegnünk.

 - Ugyanakkor tudom, hogy sok klubnak be kell tartania a fiatal-szabályt, hiszen ezáltal komoly összegekhez lehet jutni. Én azonban nem tudom ilyen szemmel nézni a csapatot, nekem a Haladás sikeressége a legfontosabb.

 

"Megsértődhettem volna"

Hogy viselted a keretből való kizárást?

 - A szívemet és a lelkemet nagyon megviselte ez a félév. A legkönnyebb út talán az lett volna, ha megsértődöm és befejezem a focit, én azonban hittem magamban, óriási dac munkálkodott bennem. Nem hagytam ki egy edzést sem, maximálisan a munkámra összpontosítottam. Mindig kéznél voltam, a padon vagy a leláton ültem, bármikor elő lehetett volna venni, de nem kellettem. Sokan megpróbáltak leírni, elásni, de bebizonyítottam, hogy nem lehet.

Mi a legnagyobb különbség Mészöly Géza és Michal Hipp szakmai elképzelése között?

 - Édesapám mindig azt mondja, ha van eredmény akkor jó az edző, ha nincs, akkor nem jó. Lehet, hogy valaki jó szakmailag és az általa képviselt koncepcióval sincs gond, de ha nem jönnek az eredmények, akkor valami baj van.

Gézával egy 5. és egy 6. helyet értünk el, ami mindenképp jó eredmény, de amíg az előző két szezonban volt gerince a csapatnak, addig idén ez már nem volt igaz. Sajnos 3-4 fiatalt nem lehet egyszerre beépíteni a csapatba, nem lehet rájuk akkora terhet rakni, hogy ők húzzák ki a gödörből a csapatot.

Hipp az első mérkőzés után azt mondta, hogy 60 perces csapat a Haladás. Aztán három meccset is a hajrában nyertetek meg. Tévedett volna az edzőtök?

 - Az igaz, hogy a végére sokszor „kifújtunk”, de nem feltétlenül az erőnlét hiánya volt a legnagyobb gond. Ha rutinosabb csapat van a pályán és a játékosok érzik, hogy nem bírnak 90 percig 100 százalékos intenzitással futballozni, akkor tudják, hogy ilyen esetben mit kell tenni: megtartjuk a labdát, nem szórjuk el feleslegesen, nem vállalkozunk rizikós átadásokra. Mivel addig sok tehetséges, de tapasztalatlan játékos volt a csapatban, ez nem történt meg. Az utolsó három mérkőzésünkön ezzel már nem adódott probléma, mindemellett az erőnlétünk is javult.

"Akkor fejezem be, ha én akarom"

Te is elmondtad, hogy sok tehetséges fiatal van a csapatotokban. Az elmúlt időszakban a legtöbb figyelmet a mindössze 17 éves Kiss Tamás kapta, aki gólokat lő, legutóbb a Fradi elleni meccset döntötte el. Milyen karriert futhat be?

 - A legnagyobb gondnak azt érzem a mai fiataloknál, hogy szinte semmiért nem kell megharcolniuk, mindent könnyen megkapnak. Amikor Király Gabival az öltözőben arról mesélünk, hogy annak idején mennyit kellett gyűjtögetnünk, a zsebpénzünket hónapokig félre rakni, azért, hogy vehessünk egy biciklit, a srácok csak néznek és nem értik, hogy miről beszélünk. Ez nem az ő hibájuk, hanem a társadalomé, ilyen világot élünk. Mindemellett okos, tehetséges srácokról van szó. Ha már Tomit említetted, szép karriert futhat be, gyors, kiváló rúgótechnikával rendelkezik, de még nagyon fiatal és messze van attól, hogy külföldön megfeleljen. Nemzetközi szinten két dolog fontos: mentálisan és fizikálisan tökéletesen rendben kell lenned, ezek alapkövetelmények. Ha még focizni is tudsz, az már bónusz.

Ahogy te mondtad, sokan megpróbáltak leírni, elásni. 38 éves vagy, talán időszerű a kérdés, hogy meddig folytatod még?

 - Akkor fogom majd befejezni, amikor én úgy látom jónak, amikor majd azt érzem, hogy már nem vagyok motivált és nem bírja a testem. Szerencsére jó géneket örököltem, édesanyám válogatott atléta, míg édesapám válogatott futballista volt. 31 évesen jöttem haza Angliából, akkor úgy gondoltam, hogy 34-35 éves koromban visszavonulok, ez nem jött össze. Még másfél év van a szerződésemből, amikor lejár majdnem 40 leszek…Egyelőre azonban minden meccsen 10-11 kilométert futok, annyit, mint huszonévesen, maximum a sprintek száma kevesebb. Amíg ezt a teljesítményt folyamatosan tudom hozni, nem gondolkodom a visszavonuláson. A következő szezonban lesz 100 éves a Haladás, az a tervem, hogy a jubileum évében is az NB I-ben szerepeljek a csapattal…

PRIVACSEK ANDRÁS

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz