Egy speciális lábtoló géppel gyógyul a Hali védője

Két-három hét alatt akár 20 %-os erőcsökkenés is bekövetkezhet, ezt kerülnék el.
Csakfoci Admin 2016. október 13., csütörtök 19:54
Két-három hét alatt akár 20 %-os erőcsökkenés is bekövetkezhet, ezt kerülnék el.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. október 13., csütörtök 19:54

Korábban megírtuk, Polgár Kristóf, a Hali alapembere a Gyirmót ellen orsócsont-törést szenvedett.

A Haladás hivatalos oldala a játékos rehabilitációjáról érdeklődött, Garami Zsolt, a csapat erőnléti edzője pedig kulisszatitkokat is megosztott az oldallal.

- Sajnos a gipsz még rajta van, így a speciális labdarúgó mozgások egyelőre váratnak magukra, azonban olyan programmal dolgozunk Kristóffal, hogy amint a rögzítés lekerül, teljes értékű játékosként térhessen vissza. Egy ilyen sérülés esetén, ebben a fázisban, még nem beszélhetünk rehabilitációról, azonban nagyon fontos, hogy láb és csípő izomzatának erejéből, dinamikájából, ne veszítsen a játékos. Két-három hét alatt ugyanis az erőcsökkenés akár 15-20%-os is lehet, ezt nem engedhetjük meg.

Kérdés, hogy tartják ilyen esetben akár 100%-os erőállapotban a játékost, hiszen a váll is rögzítve van, így gyakorlatilag az egyensúlyozás is lehetetlen.

- Az állásban történő gyakorlatokat egyelőre rögzítetett, de mégis inbalansz helyzetekben végezzük, erre kiválóan alkalmas valamely felfüggesztéses eszköz, mely biztonságot is ad, mivel annak fogása segíti az egyensúlyozást, de mégis a törzs izomzatát folyamatosan aktív állapotban tartja. Ez pedig nagyon fontos szempont, mivel a Core izomzatának, - mint a mozgások stabilizátorainak, - épp úgy szükséges az erő fenntartása.

Ráadásul az Illés Akadémián rendelkezésre áll egy különleges erősítő gép, amelyről Garami Zsolt beszámolt.

- Ez egy speciális lábtoló Keiser gép, mellyel a komplex csípő és lábdinamikát tudjuk fejleszteni, sőt annak erejét folyamatosan tudjuk ezzel a géppel mérni. Ebben nagy segítségemre volt Orbán Attila, az Akadémia erőnléti edzője, a Keiser gépek specialistája. Örömmel jelenthetem ki, hogy az elvégzett mérési protokoll szerint Kristóf dinamikus lábereje, a két láb szimmetriája teljesen rendben van, ezt még fokozni is tudjuk az említett géppel.

És vajon mikor térhet vissza a pályára az eddigi alapember?

- Ha a gipsz lekerül, ami a jövő hétre várható, fiatal játékosunk nagyon gyorsan, teljes értékű harcosként lesz bevethető. Kristóf kimondottan labdaügyes játékos, ezért a labdaérzékelés képességének helyreállítása is nagyon gyorsan elvégezhető, a játék pedig a vérében van.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz