"Egy nagy reccsenést hallottam" - kidőlt a Haladás alapembere

Egyelőre nem tudni, mikor játszhat ismét Németh Márió, aki Mezőkövesden térdsérülést szenvedett.
Mokány Lajos 2016. október 24., hétfő 15:12
Egyelőre nem tudni, mikor játszhat ismét Németh Márió, aki Mezőkövesden térdsérülést szenvedett.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 24., hétfő 15:12

Mezőkövesden a 3-0-s vereség mellett még egyik legjobbját, Németh Máriót is elveszítette Mészöly Géza csapata. A 21 éves futballista a 28. percben rúgást kapott a térdére, nem is tudta folytatni a játékot.

Az első diagnózis szerint a térde, azon belül az oldalszalagja sérült. Egyelőre nem tudni mennyit kell kihagynia, az biztos, hogy a szombati, kispesti bajnokin nem játszhat.

- Egy labdát passzoltam Rácz Barninak, majd ahogy a bal lábam letettem a földre, Szeles Tamás a térdével eltalálta a térdemet – tudtuk meg Németh Máriótól. – Éreztem, hogy nagy a baj, hiszen egy nagy reccsenést is hallottam. Nem is tudtam folytatni a játékot. A szünetben megpróbálta kicsit sétálgatni, azzal akkor nem is volt gond. Aztán a hazaúton már rosszabbodott a helyzet, Szombathelyre érve már bedagadt a térdem. Habár vasárnapról hétfőre már valamelyest javult a helyzet, még mindig nagyon fáj a térdem, rá sem tudok állni. Kedden megyek MRI-vizsgálatra, valószínűleg a keresztszalagom nem sérült, az oldalszalagokkal lehet gond, vagy megnyúltak vagy részlegesen elszakadtak. Az MRI után már okosabbak leszünk - nyilatkozta Németh a Haladás honlapjának.

Átigazolások
DVSC
Szűcs Genovában?
Szűcs Tamásért, a DVSC 21 éves középpályásáért érdeklődik az olasz élvonalbeli Genoa együttese. (haon.hu)
Légiósok
Hová megy Szalai Attila?
A lengyel bajnokságban szereplő Pogon Szczecinben kölcsönben futballozó Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy a következő idényben is a klub játékosa legyen.
ZTE
Svájcba is vinnék a védőt
Az svájci FC Basel is érdeklődik a ZTE nigériai védője, Akpe Victory iránt. A Magyar Kupa-döntőn meg is nézték a 19 éves játékost. (Basler Zeitung)
Tovább az összes átigazoláshoz