A 90. percben szállt el a Haladás veretlensége és döntője

Először kaptak ki Horvátországban.
Dudás Gábor 2017. január 27., péntek 13:33
Először kaptak ki Horvátországban.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 27., péntek 13:33

A horvát bajnokságban a 6. helyen álló Lokomotiva Zagreb ellen lépett pályára horvátországi edzőtáborában a Haladás.

 

Mészöly Géza együttese 1-0-s vereséget szenvedett az Aréna Kupa harmadik fordulójában, elveszítve eddigi makulátlan mérlegét. A győztes gólt a 90. percben szerezte Lovric.

A haladas.hu tudósítása szerint a 7. percben egy tizenhatoson belüli kezezést nem fújt be a játékvezető: így elmaradt a Haladás-büntető. Nem sokkal később kilépett a zágrábiak támadója, de 22 méteres lövését bravúrral védte Király. Paprikássá vált a hangulat, sok volt a kemény ütközet, belemenés, a kapuk nem forogtak veszélyben.

Szünet után is folytatódott a változatos küzdelem, de egyik kapusnak sem akadt igazi védenivalója. A hajrában aztán a Haladás eldönthette volna a találkozó: a 75. percben Calvente  bal oldalon két védő is lefutott, az alapvonalig vitte a labdát, beadását a második hullámban érkező Iszlai 13 méterről, jobbal fölé lőtte. A 90. percben a vasiak a kapujuktól 20 méterre labdát veszítettek, Lovric pedig a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezett (0-1).

A Hali így második helyen végzett csoportjában, hamarosan eldől, ki lesz az ellenfele a kedden 11 órakor kezdődő bronzmérkőzésen.

Haladás – Lokomotiva Zagreb 0-1 (Lovric 90.)

Haladás: Király (Lévay, 60.)  –  Polgár, Jancsó (Kovács L., 68.), Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai – Mészáros (Schimmer, 60.), Rácz, Halmosi (Calvente, 60.) – Williams (Tóth M., 68.).

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz